Magyarok is bekerültek a régió leggyorsabban fejlődő technológiai cégei közé

Idén három magyar társaság is különdíjat kapott a közép-európai Deloitte Technology Fast 50 programban, a Growth Stars és Impact Stars kategóriákban. A program a régió leggyorsabban fejlődő technológiai vállalkozásait mutatja be, amire idén minden eddiginél több, közel 450 vállalat pályázott.

 

 

A Deloitte Central Europe vezérigazgatója, Jarek Skrvna szerint: „Ez az év több szempontból is rekordév volt. Nemcsak több pályázat érkezett, mint valaha: a Fast 50-ben szereplő cégek átlagos növekedési üteme a 2017 és 2020 között rögzített bevételek alapján szintén a valaha elért legmagasabb, 2278%-os volt (a 2020-as 1460%-hoz képest).”

Jarek Skvrna leszögezi, hogy a Fast 50 rangsor sokkal többet jelent, mint csupán maga a növekedés. Mint mondja: „Ez az egyedülálló program széles körben elismert, mint az üzleti kreativitás és innováció legrangosabb és legfontosabb barométere Közép-Európa országaiban, beleértve Magyarországon is. Tekintettel az előttünk álló kihívásokra, amelyekre a Covid-19 világjárvány és az ENSZ COP26 környezetvédelmi csúcstalálkozóján nemrégiben kiemelt figyelmet kapott kérdések is rávilágítanak, az új technológiák azon képessége, hogy segítsenek egy jobb és fenntarthatóbb jövő kialakításában, még soha nem volt ennyire fontos”.

Az idei győztesek

 

A csehországi FTMO, a Fast 50 rangsor élén álló vállalat, egyedülálló oktatási platformot fejlesztett ki a pénzügyi piacokon tevékenykedő kereskedők számára, amely lehetővé teszi számukra, hogy a kockázatkezelésre és a kereskedésre összpontosítsanak a legjobb gyakorlatok átvétele, a hibák elkerülése és a pazarlás csökkentése érdekében.

A Deloitte 2021-ben új besorolást vezetett be, a „Companies to Watch” kategóriát, amelyben hazai vállalatok is a díjazottak között vannak. Ez két új díjkategóriát foglal magában, a Growth Stars, – és az Investment Stars díjat.

A Growth Stars kategóriában, azokat a vállalatokat ismerték el, amelyek saját piacukon a legnagyobb potenciált mutatják, de még korai fázisú szakaszban vannak ahhoz, hogy megfeleljenek a Fast 50-be való besorolás kritériumainak.

Az ebben a kategóriában 10. helyezést elért hazai SEON Technologies csalásmegelőzési eszközöket kínál, amelyek segítik a banki, biztosítási, e-kereskedelmi, online hitelezési, utazási és más iparágak vállalkozásait a személyazonosság és a pénzügyi csalások felderítésében és megelőzésében. A beépített mesterséges intelligenciával (AI) rendelkező munkafolyamatok lehetővé teszik a szervezetek számára a csalási pontszámok megtekintését és az egyéni kockázatkezelési szabályok meghatározását a csapatok közötti termelékenység és együttműködés javítása érdekében.

A kategória győztese a DRUID SA (Románia) olyan kódolás nélküli chatbot-szerző platformot hozott létre, amely automatizálja az ismétlődő feladatokat a termelékenység növelése érdekében, miközben javítja a felhasználói élményt.

A Technology Fast 50 Central Europe program részeként 2020-ban bevezettek egy külön kategóriát – az Impact Stars díjat. Az Impact Stars egy speciális kategória, amely olyan vállalatokat ismer el, amelyek sikeresen összekapcsolják a termékeket/szolgáltatásokat a következő területek legalább egyikére gyakorolt pozitív hatással: társadalom, üzlet, innováció, környezetvédelem és sokszínűség. Ebben a kategóriában is a díjazottak közé került két hazai vállalat, a Szállás.hu és a CraftUnique.

A CraftUnique 3D nyomtatók fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. A cég első FFF technológiát használó 3D nyomtatója 2014 augusztusában jelent meg a piacon, egy kiemelkedően sikeres bevezetéssel. Megalakulásuk óta a CraftUnique 10 különböző 3D nyomtató modellt tervezett és gyártott, és több mint 10 000 példányt értékesített világszerte.

A másik díjazott, a Szallas.hu célja, hogy összehozza az utazót és a szállásadót, valós vendégértékelésekkel segítve a keresőket. Az online platformon összesen több, mint 75.000 hazai és külföldi szállás széles választéka található meg, a kis vendégházaktól kezdve a legnagyobb szállodákon át.

„Ahogy évről évre felmérjük, hogyan fejlődik az üzleti élet a régiónkban és Magyarországon, világosan látszik, hogy a fenntarthatósági és felelős növekedési célok szolgálatába állított technológia és innováció a jövőbeli siker legfontosabb hajtóereje. Ezért fantasztikus látni, hogy Magyarországon is ilyen sok kiváló fiatal vállalat tör utat magának ezen az úton. Gratulálunk a listára felkerülő hazai cégeknek és a Fast 50-ben szereplő valamennyi vállalatnak!” – mondta el Kóka Gábor, a Deloitte Private közép-európai régiójának vezető partnere és a Deloitte Fast 50 program magyarországi vezetője.

A nyertesek teljes listája megtalálható a Deloitte Technology Fast50 oldalon.

A Deloitte-ról

A Deloitte számos iparágban nyújt könyvvizsgálati, valamint adó- és egyéb tanácsadási, továbbá jogi szolgáltatásokat (ügyfeleinknek együttműködő ügyvédi irodánk, a Deloitte Legal Göndöcz és Társai Ügyvédi Iroda nyújtja a jogi tanácsadási szolgáltatásokat) állami és magáncégek részére egyaránt. Több mint 150 országban jelen lévő hálózatán keresztül a Deloitte világszínvonalú szakértelmével és minőségi szolgáltatásaival segíti ügyfeleit abban, hogy megfeleljenek az előttük álló üzleti kihívásoknak. A Deloitte mintegy 312 000 szakértője egytől egyig arra törekszik, hogy a kiválóság mércéjévé váljon.

A Deloitte név az Egyesült Királyságban “company limited by guarantee” formában alapított Deloitte Touche Tohmatsu Limited társaságra és tagvállalatainak hálózatára utal, melyek mindegyike önálló, egymástól elkülönülő jogi személy. A Deloitte Touche Tohmatsu Limited és tagvállalatai jogi struktúrájának részletes bemutatását a következő link alatt találja: www.deloitte.com/hu/magunkrol.

Scroll To Top