Tovább nőtt a biztosítók díjbevétele az első negyedévben: 7,1 százalékkal haladta meg az előző évit, elérte az 360 milliárd forintot, a tavalyi 336 milliárd forint után – ismertette Pandurics Anett, a Mabisz elnöke online sajtótájékoztatón hétfőn.
Fontos változás az elnök szerint a tavalyi első negyedévhez képest, hogy a járványhelyzet miatt a biztosítók már kidolgoztak új, digitális megoldásokat, az ügyfelek pedig hozzászoktak az új megoldásokhoz.
Hozzátette: az eddigiek alapján 2021-ben is növekedésre számítanak a biztosítási piacon, bár az első negyedévinél kisebb mértékűre.
Az első negyedévi bővülés a korábbi évek tendenciáival ellentétben most az életbiztosítások kiemelkedő növekedésének volt köszönhető: az életbiztosítási piac több mint 10 százalékkal, míg az eddig rendszerint erősebb, nem-élet biztosítási üzletág most kevésbé, 4,9 százalékkal nőtt. Mindkettő szép növekedésnek számít – mondta az elnök.
Jó hírnek nevezte, hogy az életbiztosítások növekedése mögött csak részben van az egyszeri díjas biztosítások emelkedése, ami 7,2 százalékos, a rendszeres díjas biztosításoknál viszont 11,5 százalék volt a növekedés. Az elnök szerint ez annak köszönhető, hogy a pandémia ráirányította a figyelmet a nyugdíj- és az egészségbiztosításokra. A hagyományos életbiztosítási termékek piaca több mint 12 százalékkal bővült, és a lakossági megtakarításokon belül is emelkedni tudott az életbiztosítások súlya – sorolta.
Az utasbiztosítások díjbevétele 66 százalékkal zuhant a járvány miatt. Megjegyezte, hogy nyárra minden társaság készül utasbiztosításokkal, a kutatások szerint Horvátország és Ausztria lesznek a legnépszerűbb úti célok. Kérdésnek nevezte még, hogy milyen lesz az idén az utazási kedv, milyen adatokat, igazolványt kérnek az egyes országok. Egyre több társaság vezet be fedezetet járvánnyal kapcsolatos károkra, érdemes ezeket összehasonlítani – javasolta.