Korszakváltás készül a magyar építőiparban, ezek a cégek lehetnek a nyertesei

Új szakasz kezdődik a hazai építőiparban, elkészült az új állami építési beruházási kerettörvény, amely várhatóan már októberben az Országgyűlés elé kerül. Lázár János az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által rendezett szakmai konferencián elmondta, a jogszabály megalkotása érdekében 26 szervezettel egyeztettek, amelyektől 900 javaslatot kaptak, és azok nagy részét be is építették a szabályozásba. Az építési és beruházási miniszter szerint továbbra is érződik a lemaradás az építőipar minőségében Kelet és Nyugat között, az elmúlt 12 évben sem csökkent olyan mértékben a különbség, mint amennyire kellett volna, a törvény célja a felzárkózás támogatása. A hátrány ledolgozásában komoly szerepe lehet a fejlett építőiparral rendelkező országokban már bevált és sikerrel alkalmazott eszköznek, az építőipari folyamatok digitalizációjának. 

A készülő új szabályozás szakmai szempontból fontos eleme, hogy létrejön az Állami Beruházások Érdekegyeztető Tanácsa. Ez nem kormányzati szervezet lesz, tagjait a szakmai testületek, érdekképviseletek delegálják. Feladatai közé tartozik egyebek mellett az építési beruházási feladatok és a tervezői szolgáltatások rendszere, illetve a BIM-szabályozás, valamint a közbeszerzési feltételrendszer kialakítása. Lázár János úgy látja, a törvény lehetőséget kínál arra, hogy a Mol-hoz vagy az OTP-hez hasonlóan az építőiparban is létrejöjjenek azok a hazai nagyvállalkozások, amelyek képesek a regionális terjeszkedésre, így Magyarország Kelet-Közép-Európa építőipari nagyhatalma lehet a következő évtizedben. 

A jogszabályi háttér megújítása azért is sürgető, mert az idén az építőipar (amelynek teljesítményében az állami beruházások jelentős részt tesznek ki) növekedése 4,5 százalék körül alakulhat, a bő esztendők után azonban 2023-ban és 2024-ben szűkösebb évek jönnek. Erről már Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter beszélt a konferencián. Az építőipar hármas szorításban van az emelkedő energia-, munkabér- és alapanyagköltségek, a dráguló finanszírozás, valamint az elhalasztott állami beruházások és a mérséklődő lakossági kereslet miatt. 

„A nehézségeket azok a vállalkozások képesek sikeresen legyűrni, amelyek technológiai innovációval, versenyképességük javításával készülnek a szűkösebb esztendőkre. A hatékonyság növelésének fontos eszköze lehet az építőipari tevékenységek teljeskörű digitalizációja, amely a tervezéstől kezdve a kivitelezésen át az épületek fenntartásáig lehetőséget biztosít a folyamatok naprakész követésére, a szükséges módosítások, változtatások rugalmas elvégzésére, a hibajavítások felgyorsítására, amivel minden szereplő pénzt is időt takarít meg” – mondja Simon Szilárd, a PlanRadar építőipari és épületfenntartási szoftvert forgalmazó bécsi cég magyarországi képviselője. 

Az ÉVOSZ friss, 400 hazai vállalkozás megkérdezésével végzett felmérésének eredménye* azt mutatja, hogy az ágazat szereplői tisztában vannak a jelenlegi és a várható helyzettel. A válaszadók 45 százaléka idén árbevétele növekedésére számít az előző évhez képest, 18 százaléka változatlan árbevétellel számol, 36 százalékuk viszont visszaesést vár. A jövő évi kilátások ehhez képest romlóak. A megkérdezett vállalkozások 14 százaléka számít ezen a téren növekedésre, 59 százalékuk csökkenő, 27 pedig százalékuk változatlan árbevételt prognosztizál.

A cégek tevékenységét leginkább akadályozó tényezők közül a válaszadók legnagyobb része, 64 százaléka a szakemberhiányt emelte ki, amit a forint gyengülése (55 százalék), a megrendelések hiánya (50 százalék) és az energiaárak változása (45 százalék) követ a sorban.  A felmérésben résztvevők kevesebb, mint 10 százaléka jelezte, hogy a jövő évi rendelésállománya várhatóan meghaladja jelenlegi kapacitását, a többség kisebb-nagyobb visszaesésre számít. Augusztus végén a megkérdezett cégek 64 százalékának volt kintlévősége, amelynek átlagos nagysága elérte az árbevételük csaknem 9 százalékát, ami nagyságrendileg 600 milliárd forint. A szakszövetség szerint az adatok a lánctartozás várható növekedését vetítik előre. Ilyen körülmények között kell behozni a lemaradást a Nyugattal szemben, amire most megnyílhat a lehetőség. 

*Forrás: Az ÉVOSZ felmérése 

https://evosz.hu/sajto/sajtokozlemenyek/792-sajt%C3%B3k%C3%B6zlem%C3%A9ny-%C3%A9p%C3%ADt%C5%91ipari-piaci-helyzet%C3%A9rt%C3%A9kel%C3%A9s-%C3%A9s-a-2023-%C3%A9vi-v%C3%A1rakoz%C3%A1sok-konjunkt%C3%BAra-felm%C3%A9r%C3%A9s-%C3%B6sszefoglal%C3%B3 

A PlanRadar egy platform- és eszközfüggetlen webalapú SaaS-megoldás (Software as a Service), építési és ingatlanprojektek dokumentációjához és kommunikációjához. Minden munkafolyamat optimalizálására használható, a hiba- és feladatkezeléstől kezdve, a karbantartáson, épületellenőrzésen, és építési dokumentáción keresztül, egészen az átadás-átvételig. Az alkalmazás telepítés nélkül elérhető minden webes felületen, valamint okostelefon és táblagép applikációként is, melyek természetesen az összes szoftverre optimalizálva vannak. Segítségével a felhasználók minden információt megoszthatnak egymással, legyen szó akár a digitális alaprajzokról vagy BIM-modellekről, valamint nyomon is követhetik ezeket. A munkafolyamatok digitalizálásával a PlanRadar csökkenti a hibák gyakoriságát, időt takarít meg minden érintett fél számára, és nagymértékű hatékonyságnövekedést tesz lehetővé: az ügyfelek beszámolói szerint akár heti 7 munkaórát is megtakarítanak. A bécsi székhellyel rendelkező vállalat jelenleg több mint 14 500 ügyfelet szolgál ki több mint 60 országból.

Scroll To Top