Meghalt 185, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 12 165 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon – közölte csütörtökön a koronavirus.gov.hu, kiemelve: eddig 6 072 192 embert oltottak be, közülük 5 816 050-en a második, 2 153 117-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
A kormányzati portálon azt írták: 1 057 017-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 33 704 ember, a gyógyultak száma 857 451-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 165 862.
Kórházban 6858 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 680-an szorulnak lélegeztetőgépre.
Hatósági házi karanténban 64 002-en vannak, a mintavételek száma 8 249 524.
Az oltási akcióhét harmadik napján, szerdán 132 ezer oltást adtak be. Az első három napon összesen már 388 ezer oltás történt; 319 ezren már a harmadik, megerősítő oltást vették fel és csaknem 48 ezer eddig oltatlan ember döntött úgy, hogy felveszi az első dózist.
A kormányzati portál emlékeztet arra, hogy az oltási akcióhét keretében 7 órától 19 óráig a kórházi oltópontokra akár előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is lehet menni. A kórházak országszerte megemelt kapacitással várják az érkezőket, függetlenül attól, hányadik oltásukat szeretnék megkapni. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben oltják. Az, aki előzetesen regisztrált és foglalt időpontot az interneten, elkerülheti a várakozást – írták.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett ismét maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és a sportrendezvényeken.
A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, valamint a vendéglátóüzletekben pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat. A bölcsődékben, az óvodákban, az iskolákban az igazgatók és a felsőoktatási intézményekben a rektorok, az egyéb munkahelyeken a munkáltatók határozhatják meg a maszkviselés szabályait – tették hozzá.
Jelezték azt is: az egészségügyi dolgozóknak kötelező a megerősítő, harmadik oltás.
Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást – írták.
A közlemény szerint a magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni a www.eeszt.gov.hu honlapon. Az időpontfoglalóban minden érvényes regisztrációval rendelkező tud oltásra időpontot foglalni az első, a második és a harmadik oltásra is.
Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (183 974) és Pest megyében (144 635) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (68 784), Hajdú-Bihar (57 565). A fertőzésben legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna, 21 856 esettel.(MTI)