Kiváló esély nyílik külföldi piacnyitásra az e-kereskedők előtt

Július 1-én megváltoztak az e-kereskedelemmel kapcsolatos áfaszabályok az Európai Unió területén. A legtöbb piaci szereplő úgy véli, jelentősen javultak az exportot célzó tevékenységek lehetőségei. Marketingszakértő segítségével jártunk utána, milyen hatással lehet a most bevezetett szabályozás a hazai online kereskedelemre.

Az áfaszabályok változásának legnagyobb hozadéka az adminisztratív terhek jelentős csökkenése. Ezidáig a külföldre is szállító webáruházaknak gyakorlatilag annyiféle módon kellett áfát fizetniük, ahány országba szállítottak. Mostantól erre nincs szükség, hiszen a kereskedőknek csupán a hazájukban kell benyújtaniuk a bevallásukat, a befizetett összeget pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal osztja szét az arra jogosult országok között.

A marketingszakértő szerint egészen biztosan kimutatható lesz az online kereskedelem határokon átívelő forgalmának növekedése. Sőt, nem csak a már működő webáruházak célkeresztjében jelenhetnek meg a külföldi piacok, hanem a most még offline szereplőkében is, akik számára a magyar online piac egyelőre nem tartogatott kellő növekedési lehetőséget.

A szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy a közép-kelet-európai régió továbbra is a leggyorsabban fejlődő régió a kontinensen, illetve továbbra is ezek az országok rendelkeznek a legnagyobb növekedési potenciállal. Ráadásul ezeken a piacokon egyszerűbb és olcsóbb a piacra lépés, mint a nagy népességszámmal rendelkező, erősebb e-kereskedelmi közeggel rendelkező nyugat-európai piacokon.

Azt is érdemes látni, hogy a hazai és az európai online kereskedelem egészen különböző módon reagált a járványhelyzetre. Magyarországon az e-kereskedelem aranykora jött el; a GKI Digital és az Árukereső közös jelentése szerint a hazai online kereskedelem növekedése 45% volt. Ez alapján nem túlzó a kijelentés, miszerint a magyar e-kereskedelem egy év alatt hármat lépett előre, hiszen a korábbi növekedési ütem jellemzően 16-18% körül alakult.

Ezzel szemben a kontinens nyugati oldalán a bizonytalan gazdasági helyzet határozta meg a 2020-as eredményeket. A hazánkban tapasztalt online vásárlási láz egyáltalán nem volt jellemző ezekben az országokban, így ott az e-kereskedelem visszaeséséről kellett beszámolni. Természetesen mindenki visszapattanást vár és akár 20%-os növekedést prognosztizál a 2021-es évre. Idehaza más a helyzet; a rendkívül erős 2020-as bázis szinte lehetetlen küldetés elé állítja a hazai webáruházakat, de ma már egyre többen gondolják, hogy a lehetetlen nem létezik és a magyar online piac felülmúlhatja a 2020-as év eredményeit.

Az exportra vállalkozó e-kereskedők eredményeit egészen biztosan meghatározza, milyen mértékű szakmai tapasztalatot lesznek képesek mozgósítani a céljaik elérése érdekében. Már a célpiac kiválasztása döntő lehet, hiszen a lehetőségek és a gátló tényezők feltárása, illetve a piacra lépés stratégiai tervezése jelentős releváns tapasztalatot követel. A megkérdezett szakértő szerint ez a kulcsa az Extreme Digital külföldi piacokon elért sikereinek; lépésről lépésre 8 külföldi országban szereztek piaci részesedést (edigital.hr, edigital.bg, stb.), látszólag nagyon hasonló digitális megoldásokat alkalmazva. Természetesen arról sem feledkezhetünk meg, hogy a különböző piacok egyéni jellemzőkkel rendelkezhetnek, amelyek más-más megközelítést követelhetnek meg.

Scroll To Top