Peking kész elősegíteni a két Korea közötti megbékélést és együttműködést – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök, amikor telefonon beszélt Pak Gun Hje dél-koreai elnökkel – derült ki a kínai külügyminisztérium szerdai közleményéből.
A Koreai-félsziget békéje és stabilitása életbe vágó kérdés az ott élők és a kínai emberek számára – húzta alá Hszi a telefonbeszélgetés során. Mint mondta, országa elkötelezett a tekintetben, hogy előmozdítsa a félsziget nukleáris leszerelését, és fenntartja, hogy a kérdést párbeszéddel, konzultációk révén kell megoldani.
Kína hagyományosan Észak-Korea szövetségese, de az utóbbi hónapokban az eddigieknél nyíltabban bírálta Phenjant, amiért az az ENSZ határozatainak ellenszegülve először műholdat állított pályára nagy hatótávolságú ballisztikus rakétával, majd végrehajtotta harmadik föld alatti nukleáris kísérletét.
Peking Phenjan megbüntetésére szavazott az ENSZ Biztonsági Tanácsában, ahol állandó tagként vétójoga van. A külügyminisztérium szóvivője a kérdésben ugyanakkor rendre a félsziget atommentesítését célzó hatoldalú tárgyalások újraindítását szorgalmazza.
Kína aggódva tekint a két Korea, valamint a Phenjan és Washington közötti feszültségre, s minden érintett felet arra int, hogy tartózkodjon a válság kiterjesztését előidéző cselekményektől, így a hadgyakorlatoktól. Pekinget az is zavarja, hogy az Egyesült Államok – az észak-koreai veszélyre hivatkozva – rakétavédelmi rendszerének bővítésére készül, egyebek közt Japánban.
Kínai szakértői vélemények egybehangzóan azt sugallják, hogy a helyzet kulcsa Washington kezében van, a „rettegő” Phenjant kizárólag az amerikai védelmi garancia lenne képes megnyugtatni.(MTI)