Interjú a Michelin Hungária Kft. ügyvezető igazgatójával

Dr Nemes Attila: Célunk, hogy 2050-re az abroncsainkat 100%-ban biológiai eredetű, megújuló vagy újrahasznosítható anyagokból állítsuk elő

 

A Magyar Gumiabroncs Szövetség (Hungarian Tire Association – HTA) 2011-ben alakult meg hét magyarországi gyártókapacitással, illetve képviselettel rendelkező nemzetközi gumiabroncsgyártó vállalat részvételével. Sorozatunkban a cégek vezetőit faggatjuk aktuális témákról. Ezúttal a Michelin Hungária Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk a négyévszakos abroncsok előretöréséről, a kínai konkurenciáról és a magyarországi munkájukról.

 

  • Az elmúlt évek „megviselték” a szektort: COVID, nyersanyag problémák, infláció. Önök hogyan reagáltak minderre?
  • Döntéseinket a néhány évvel ezelőtt meghirdetett „minden fenntartható” megközelítésünk mentén hozzuk. Ennek lényege, hogy egyensúlyban kívánjuk tartani az emberek jóllétét, a környezetünk védelmét és a gazdasági teljesítményt. Ez a szemlélet jó sorvezetőként szolgált a Covid idején. Visszatekintve a járvány legnehezebb időszakára, a legfontosabb lépéseink azok voltak, amikkel biztosítani tudtuk munkatársaink egészségét. Csapataink rendkívüli és sikeres erőfeszítéseket tettek a logisztikai és beszerzési nehézségek áthidalására. Mindezek eredménye az volt, hogy magyarországi egységeink folyamatosan megőrizték a működőképességüket, folyamatosan ki tudtuk szolgálni vevőinket. A kereslet természetesen a mi termékeink iránt is csökkent átmenetileg, ennek voltak hatásai a munkarendünkre, és ebben az időszakban anyagilag is támogattuk a legnehezebb helyzetben levő kollegáinkat. Büszke vagyok arra az összefogásra, profizmusra és elszántságra, amit csapataink a járvány idején tanúsítottak. A nyersanyag-ellátásban az elmúlt másfél évben diverzifikáltuk a forrásainkat, és a portfólióban ma a korábbinál nagyobb arányban jelennek meg távol-keleti vagy európai beszállítók. Ennek köszönhetően fennakadás nélkül tudtuk biztosítani nyíregyházi gyárunk alapanyag-ellátását. Természetesen folyamatosan dolgozunk alapanyag-beszerzésünk optimalizálásán. A „minden fenntartható” szemléletünk egy másik jó példája az, ahogy az energiaválságot kezeltük: a korábbi, alapvetően gáz-alapú vulkanizálási és fűtési rendszereinket elektromos alapúra alakítottuk, ezzel egyrészt lehetővé vált, hogy teljes mértékben megújuló forrásokat használjunk, és így csökkentsük környezeti lábnyomunkat, másrészt növeltük az energia-hatékonyságot (egységnyi fogyasztásban és egységnyi költségben is), mindemellett javítottuk több munkaposzt munkakörülményeit.
  • Az említett infláció egyik mellékhatása, hogy a kínai gyártók olcsó termékekkel árasztják el a piacokat. Ön szerint kell tőlük tartani a nagy gyártóknak? Mit javasolna a fogyasztóknak, milyen szempontok alapján válasszanak?
  • Globálisan a budget szektor piaci részesedésének emelkedését figyelhetjük meg. Az európai gyártású budget márkák ismertsége, a termékek minősége, illetve a termékek mellé nyújtott szolgáltatások ugyanakkor még ebben a szegmensben is indokolhatnak magasabb árakat. Mindazokkal a lépésekkel pedig, amelyekről az infláció kapcsán beszéltünk, a felhasználók számára elfogadható sávban tartható az árkülönbség. A fogyasztóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy csak kevés gyártó képes az abroncsok minden teljesítményét egyidejűleg javítani vagy akárcsak azonos szinten tartani, és az alacsony ár sok esetben valamelyik teljesítmény csökkenésével érhető el. Ezért vásárlás előtt érdemes tájékozódni az abroncsok fogyasztásáról (gördülési ellenállásáról) vagy fékezési tulajdonságairól. Ez a két paraméter jól látszik a termékcímkén. A vásárló számára nagyon fontos további paraméter az élettartam (futásteljesítmény), ez az európai címkéken nem látható, de független tesztek alapján elérhető. Meggyőződésünk, hogy az abroncsaink oldalfalán is látható Michelin Total Performance logó jól kifejezi, hogy magas műszaki tudásunknak köszönhetően mi az abroncs valamennyi teljesítmény-paraméterét egyszerre tudjuk egyensúlyban tartani. Az abroncsok teljesítményének szabályozása kapcsán üdvözöljük a következő években várható új európai uniós szabályokat: a gördülési ellenállásra vonatkozó R117.4 szabványt vagy azt, hogy az abroncsok kopása bekerül az Euro7 szabványba. Azzal, hogy csak a megfelelő színvonalú termékek kerülhetnek majd piacra, a fogyasztás csökkentésével és környezetünk védelmével ezek a lépések közvetlenül a fogyasztók érdekeit szolgálják. A szigorodó műszaki elvárások egyik következménye lehet a nagyon olcsó, gyenge teljesítményű termékek kiszorulása is.
  • Az Auto Bild négyévszakos abroncs tesztjén – 100 vetélytársát maga mögé utasítva – a CrossClimate2 érte el a legmagasabb pontszámot. Ez azt is jelenti, hogy négyévszakos abroncsok előretörése feltartóztathatatlan? Mi a Michelin stratégiája ezen a téren?
  • A négyévszakos abroncsok piaca roppant dinamikus, több okból is. Egyrészt az utóbbi években a telek enyhék voltak Európában. Másrészt a szezonális gumicsere és a váltó garnitúra tárolásának elhagyása kényelmes és gazdaságos megoldás a fogyasztók számára. Azt gondoljuk, hogy minden fogyasztónak a saját vezetési szokásaihoz igazodva kell abroncsot választania – bizonyos területeken akár még Európában sem hagyhatók el a téli vagy éppen a szegecselt abroncsok, más területeken pedig a nyári abroncs nyújtja a legjobb megoldást. Éppen ezért a stratégiánk az, hogy minden felhasználó számára, minden használati körülményre fejlesztünk és kínálunk terméket.
  • Ön milyen abroncsot használ? (Akár céges autón akár magángépkocsin)
  • Jómagam is évek óta Michelin CrossClimate abroncsot használok, jelenleg CrossClimate 2-t.
  • Michelin nem csak abroncsokkal van jelen Magyarországon. Mit tudhatunk ezekről a
  • tevékenységekről?
  • A Michelin stratégiájának alappillére, hogy az abroncsok gyártásán és kereskedelmén túl az abroncsokhoz kapcsolódó és az abroncsokon kívüli tevékenységünket is erősíteni kívánjuk. Célunk az, hogy 2030-ra árbevételünk 20-30%-a erről a két területről származzon. Az abroncshoz kapcsolódó tevékenység jó példája hazánkban a „Services and Solutions” csapatunk, amely szállítmányozási flották számára nyújt komplex abroncs-szolgáltatást. Az egyik legújabb újításunk ezen a területen az a mesterséges intelligenciát alkalmazó rendszer, amely a járműveken levő abroncsok lenyomati képének kiértékelésével összetett elemzést ad azok állapotáról és várható futás-teljesítményéről. Az abroncsokon túli terület egyik közismert eleme a Michelin étteremkalauz. A budapesti éttermeket bemutató kiadványt már évek óta megjelentetjük, azonban idén másodjára a teljes országot lefedő kalauzt mutattunk be – azt gondoljuk, ezzel méltó módon tisztelgünk a magyar gasztronómia legkiválóbb képviselői előtt. Emellett, annak érdekében, hogy minél szélesebb körben felhívjuk a figyelmet napjaink sürgető környezeti kihívásaira, több kollegánk önkéntesen részt vesz a nemzetközileg ismert „Klíma Freskó” program népszerűsítésében. Munkatársaink az első magyar animátorok, és ők kezdeményezték a módszer magyar nyelvű adaptációját is. Jelenleg lelkesen tervezik az első workshopokat iskolák, önkormányzati szervezetek és társvállalatok számára.
  • Az abroncsgyártók évről-évre újabb típusokkal jelennek meg a piacon, és a szakemberek szerint is egyre jobbak az abroncsok. Hol tart ma az ipar, mondjuk a tíz évvel ezelőtti szinthez képest? Mi a K+F fő iránya? Milyen abroncsokkal fogunk tíz év múlva autózni?
  • A Michelinnél a járművezetők valós igényeit szolgáló, élvonalbeli termékeket szeretnénk kínálni. Hiszünk abban, hogy a jövő mobilitásának egyre biztonságosabbnak, egyre hozzáférhetőbbnek, hatékonyabbnak és környezetbarátabbnak kell lennie. Ez a négy cél vezérli a termékekkel és a szolgáltatásokkal kapcsolatos fejlesztéseinket. Talán jól mutatja innováció iránti elkötelezettségünket, hogy évente mintegy 650 millió eurót költünk kutatás-fejlesztésre, 6000 munkatársunk dolgozik ezen a területen, és világszerte 10 700 aktív szabadalmunk van. Számos területen értünk el hatalmas fejlődést, és ezeken a területeken a kutatás továbbra is intenzív, így további komoly változásokra és áttörésekre számítok: a gördülési ellenállás javítása, az abroncsok súlyának csökkentése, az egyre nagyobb átmérőjű és az egyre kisebb oldalfalú abroncsok fejlesztése. Jelenleg ezek mellett három irányt látok nagyon markánsan megjelenni. Egyrészt az elektromos autók esetén az abroncsoknak nagyobb súlyt és nagyobb nyomatékot kell támogatniuk. Másrészt egyre több újrahasznosítható anyag jelenik meg az abroncsgyártásban. A Michelinnél az a célunk, hogy 2050-re az abroncsainkat 100%-ban vagy biológiai eredetű vagy megújuló vagy újrahasznosítható anyagokból állítsuk elő. A harmadik irány pedig az abroncsok adatkapcsolása a járműhöz. A távlatok mind a három területen szédítőek. Mit hoz a jövő? 10 év múlva az abroncsok úgy fognak kinézni, mint a mostaniak? Talán nem. Hiszen már bemutattuk a felnit és a levegő nélküli abroncsot egybeolvasztó, megújítható futófelületű VISION koncepciót. A VISION még nem érhető el a piacon, de a szintén teljesen új szerkezetű Uptis abroncsaink már igen. Ám abban teljesen biztos vagyok, hogy bármilyen motor is lesz az autóinkban, bárki vagy bármi is vezeti majd őket, képesek lesznek a levegőbe emelkedni vagy sem, abroncsok mindig lesznek rajtuk.

 

 

 

 

Mr. Attila Nemes: our goal is to produce 100% of our tyres from either bio-sourced, renewable or recyclable materials by 2050

 

 

The Hungarian Tire Association (HTA) was founded in 2011 by seven international tyre manufacturers with manufacturing capacity and representation in Hungary. In our series, we interview the leaders of these companies on current issues. This time, we spoke to the Managing Director of Michelin Hungária Kft. about the future of four-season tyres, Chinese competition and their work in Hungary.

 

  • The past few years have taken their toll on the sector: COVID, raw material problems, inflation. How have you reacted?
  • We take decisions based on our ‘everything is sustainable’ approach announced a few years ago. This is about balancing people’s well-being, environmental protection and economic performance. This approach has served as a good line guide during Covid. Looking back on the most difficult period of the pandemic, our most important steps were to ensure the health of our employees. Our teams have made extraordinary and successful efforts to overcome logistical and procurement difficulties. As a result of all this, our Hungarian units have continuously maintained their operability, and we have been able to serve our customers continuously. Naturally, demand for our products also decreased temporarily, which had an impact on our work schedule, and during this period we financially supported our colleagues in the most difficult situations. I am proud of the cooperation, professionalism and determination that our teams showed during the pandemic. In the past year and a half, we have diversified our raw material sources, and today we have a higher proportion of suppliers from the Far East or Europe than before. Thanks to this, we were able to ensure the supply of raw materials to our factory in Nyíregyháza without any interruptions. Of course, we are constantly working on optimizing our raw material procurement.  Another good example of our ‘everything is sustainable’ approach is how we have dealt with the energy crisis: we have converted our previous gas-based vulcanisation and heating systems to electric-based, allowing us to use fully renewable sources and thus reducing our environmental footprint, increasing energy efficiency (both per unit consumption and per unit cost) and improving working conditions for many job posts.
  • One side effect of this inflation is that Chinese manufacturers flood the markets with cheap products. Do you think big manufacturers should be afraid of them? What criteria would you recommend consumers to use to make their choices?
  • Globally, we are seeing an increase in market share of the budget sector. However, even in this segment, awareness of European-made budget brands, product quality and services may justify higher prices. And with all the steps we’ve talked about with inflation, we can keep the price difference within a range acceptable to users. Consumers should be aware that only a few manufacturers are able to improve or even maintain all the performance of tyres at the same time, and in many cases a low price is achieved by reducing one of the performances. Therefore, before buying, it is worth finding out about the consumption (rolling resistance) or braking properties of tyres. These two parameters are clearly visible on the product label. A very important additional parameter for the buyer is the lifetime of a tyre (or mileage). It is not visible on European labels, but can be found through independent tests. We are convinced that the Michelin Total Performance logo on the sidewall of our tyres shows that thanks to our high technical know-how, we can balance all tyre performance parameters at the same time. When it comes to regulating tyre performance, we welcome the new EU rules expected in the coming years: the R117.4 standard for rolling resistance or the inclusion of tyre wear in the Euro7 standard. By ensuring that only products of adequate quality can be placed on the market, these actions are directly in the interests of consumers by reducing consumption and protecting our environment. One of the consequences of stricter technical requirements may be the displacement of very cheap, low-performing products.
  • In Auto Bild’s all-season tyre test, CrossClimate2 scored the highest score, beating out 100 competitors. Does this mean that the rise of all-season tyres is unstoppable? What is Michelin’s strategy in this area?
  • The all-season tyre market is very dynamic, for several reasons. On the one hand, winters in Europe have been mild in recent years. On the other hand, seasonal tyre changes and the elimination of storage of the transmission set are convenient and economical solutions for consumers. We believe that every consumer should choose tyres according to their driving habits – winter or studded tyres are needed in some areas, even in Europe, while summer tyres are the best solution in others. That is why our strategy is to develop and offer products for every user and every usage condition.
  • What tyre do you use? (Whether on a company car or a private car)
  • I myself have been using Michelin CrossClimate tyres for years, currently I am using CrossClimate 2.
  • In addition to tyres, Michelin is also present in several other fields in Hungary. What can we know about these activities?
  • The basic pillar of Michelin’s strategy is to strengthen our “around tyres” and “beyond tyres” activities in addition to tyre production and trade. Our goal is that by 2030, 20-30% of our sales should come from these two areas. A good example of “around tyres” activity in Hungary is our „Services and Solutions” team, which provides complex tire services for transport fleets. One of our latest innovations in this area is the artificial intelligence system that evaluates the impression image of the tyres on vehicles and provides a complex analysis of their condition and expected mileage. A well-known element of the “beyond tyres” area is the Michelin restaurant guide. We have been publishing the red guide about restaurants in Budapest for years, but this year we presented a guide covering the whole country for the second time – we think that this is a worthy tribute to the best representatives of Hungarian gastronomy. In addition, in order to raise awareness of today’s pressing environmental challenges, several of our colleagues volunteer to promote the internationally known „Climate Fresco” program. Our colleagues are the first Hungarian animators, and they also initiated the adaptation of the method in Hungarian. Currently, they are enthusiastically planning the first workshops for schools, municipal organizations and affiliates.
  • Every year, tyre manufacturers are adding new models to the market, and experts say the tyres are getting better. What is the state of the industry, compared to ten years ago? What is the main direction of R+D? What tyres will we be driving with ten years from now?
  • At Michelin, we want to offer cutting-edge products that serve the real needs of drivers. We believe that the mobility of the future must be ever safer, more accessible, more efficient and more environmentally friendly. These four goals guide our product and service development. The fact that we spend around €650 million a year on research and development, that 6,000 of our colleagues work on this field and that we have 10,700 active patents worldwide is perhaps a testament to our commitment to innovation. We have made huge progress in many areas and research in these areas is still intensive, so I expect further major changes and breakthroughs: improving rolling resistance, reducing the weight of tyres, developing tyres with ever larger diameters and smaller sidewalls. At present, I see three directions appearing very markedly in addition to these. On the one hand, in electric cars, tyres must support more weight and torque. On the other hand, more and more recyclable materials are appearing in tyre production. At Michelin, our goal is to produce 100% of our tyres from either bio-sourced, renewable or recyclable materials by 2050. The third direction is the data connection of the tires to the vehicle. The prospects in all three areas are dizzying. What will the future bring? In 10 years’ time, will tyres look like they do today? Maybe not. After all, we have already presented the VISION concept with renewable tread, which merges rims and airless tyres. The VISION is not yet available on the market, but our Uptis tyres, which are also completely restructured, are. But I’m absolutely sure that whatever engine our cars have, whoever or whatever drives them, whether they’ll be able to take to the skies or not, they’ll always have tyres on them.

 

A Magyar Gumiabroncs Szövetségről (HTA)

 

A Magyar Gumiabroncs Szövetség (Hungarian Tire Association – HTA) 2011-ben alakult meg hét magyarországi gyártókapacitással, illetve képviselettel rendelkező nemzetközi gumiabroncsgyártó vállalat részvételével.

 

A gumiabroncsipar a magyar gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata. Magyarországon az iparág 7 vállalata – az Apollo, a Bridgestone, a Continental, a Goodyear, a Hankook, a Michelin és a Pirelli – képviselteti magát önálló nagykereskedelmi egységgel, közülük 4 cég hazai gyártókapacitással is rendelkezik, és folyamatosan fejleszt. 2023-ban 34,1 millió személy- és teherautó abroncsot gyártottak hazai üzemeikben. Az ágazatban foglalkoztatottak száma folyamatosan nő, közvetlenül mintegy 6800, közvetve pedig több mint 15 ezer fő. A szövetség becslése szerint a magyar gumiabroncs-iparág GDP 2%-át állítja elő. Az ágazat belföldi értékesítésének és exportjának értéke tavaly már meghaladta az 529 milliárd forintot. Mindez már nemzetközi szinten is jelentős eredmény: Magyarország húsz év alatt a 35. helyről a 15. helyre jött fel a gumiabroncs-exportáló országok toplistáján.

 

A szövetség elsődleges küldetése, hogy képviselje a gumiabroncs-iparági szereplők törvényes érdekeit Magyarországon. A HTA – a nemzeti és európai versenyszabályok folyamatos figyelemmel kísérése mellett – segíti a hazai gyártókat és nagykereskedőket abban a törekvésükben, hogy az abroncsgyártással és -felhasználással kapcsolatos törvények, hazai és európai uniós szabályozások megfelelő szakmai felügyelet mellett készüljenek el.  A szervezet általános célja, hogy a gumiabroncs-iparról és a gyártott termékekről minél több hasznos ismeretet adjon át a lakosság számára, tájékoztassa az iparági szereplők tevékenységéről a gazdasági és politikai élet résztvevőit, valamint hozzájáruljon egy megfelelő és globálisan is versenyképes jogi és szabályozási környezet kialakításához.

 

A HTA stratégiai törekvései elérésében több hazai szakmai szervezettel kötött megállapodást és működött együtt, időrendben: Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület (korábbi nevén: GRSP Magyarország Egyesület) és OBB (ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság), MABISZ (Magyar Biztosítók Szövetsége), HIPA (Nemzeti Befektetési Ügynökség), MASZSZ (Magyar Autós Szakmai Szövetség) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium jogutója, a Technológiai és Ipari Minisztérium.

 

A HTA megalakulása óta tagja az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetségének (ETRMA), amely az európai gumiabroncs-ipar központi szövetsége, és irodája Brüsszelben található.

Scroll To Top