Heti tőzsdei összefoglaló: Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten - Gazdasagportal.hu

Heti tőzsdei összefoglaló: Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 431,97 ponton zárt pénteken, 828,61 ponttal, 2,09 százalékkal magasabban, mint egy hete.

A részvénypiac heti forgalma 41,946 milliárd forint volt, szemben az előző heti 31,110 milliárd forinttal, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött összefoglalójában kiemelte, hogy bár a BÉT részvényindexe pénteken enyhén 0,05 százalékkal gyengült, azonban a BUX a 40 ezer pontos szint fölött tudott maradni.
A vezető részvények közül a Richter pénteken bejelentette, hogy eladja a romániai nagy- és kiskereskedelmi üzletágát. Az értékesítés csökkenti a cég deviza kitettsége miatti eredmény-fluktuációt és javítja a marzsokat, ennek hatására pénteken erősödni tudott, 0,12 százalékkal a gyógyszergyártó részvénye -írták.
Kitértek arra, hogy a Standard&Poor’s csütörtökön megjelent elemzése szerint nem tervezi Magyarország leminősítését a hitelminősítő, amely az uniós források kismértékű csökkentésére számít, így egyelőre nem kerül veszélybe Magyarország BBB adósbesorolása. A hitelminősítő azt is kiemelte, hogy a devizatartalék nem csökkent, és 4 milliárd eurós repokeret áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendelkezésére az Európai Központi Banknál.
Az Equilor azt is kiemelte, hogy a forint jelentős mértékben erősödött a főbb devizákhoz képest a héten, ami még az egy héttel korábbi MNB döntésnek köszönhető. Pénteken az euró árfolyama 410 forint alá, a dolláré 417 forint közelébe csökkent.
A héten a legnagyobb mértékben, 5,7 százalékkal az OTP erősödött 24,15 milliárd forintos forgalom mellett, a papír 8940 forinton fejezte be a kereskedést pénteken.
A Richter árfolyama 0,63 százalékkal emelkedett 10,08 milliárd forintos forgalomban, a részvény pénteken 8030 forinton zárt.
A Mol árfolyama 0,16 százalékkal esett vissza, 2446 forinton zárta a hetet, forgalma 5,68 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom jegyzése a héten 0,18 százalékkal csökkent, a részvény 282,5 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta az 1,19 milliárd forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3527,62 ponton zárt a héten, ami 20,63 ponttal, 0,58 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.(MTI)

Scroll To Top