Heti tőzsdei összefoglaló – Emelkedő forgalomban jelentősen csökkent a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a héten 52 306,67 ponton, a múlt hetinél 2793,21 ponttal, vagyis 5,07 százalékkal alacsonyabb értéken zárt.

A részvénypiac forgalma heti összevetésben 52,625 milliárd forintról 72,394 milliárd forintra nőtt. Valamennyi vezető részvény gyengült.
A BUX a hét minden napján csökkent, a vezető részvények a kibocsátók kedvező harmadik negyedéves adatai ellenére sem erősödtek.
A hétfői visszaesés nagyrészt az OTP és a Mol gyorsjelentésével magyarázható, eredményeik ugyanis elmaradtak az elemzői várakozásoktól. A Richter hétfő hajnalban tette közzé a negyedéves beszámolóját, de hiába múlta felül jelentősen a tavalyi azonos időszakot, nem tudott erősödni, miként a Magyar Telekom sem.
A részvényindex visszaesése kedden is csupán mérsékelődött, szerdán pedig újra nagyobb mértékű volt az árak esése. A vezető részvények közül ekkor csak a Magyar Telekom értéke emelkedett a kedvező szerdai gyorsjelentése miatt.
Csütörtökön főképp a Mol fogta vissza a BUX-ot, mivel az árfolyamát megrendítette az üzemanyagok árának rögzítése. A csökkenést az OTP ellensúlyozta valamelyest, mivel a héten először ért el jelentős erősödést. A pénteki kereskedés a vezető részvényekkel együtt a BUX értékét is rontotta, így a hét utolsó napján sem változott a magyar részvénypiac. Egyedül a Magyar Telekom zárta erősödéssel a napot.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint az inflációs adatok sem kedveztek a tőzsdei kereskedésnek. Bosnyák Zsolt szerint a befektetők keveslik a válaszlépéseket, egyre több elemző vár nagyobb kamatemelést a gyorsuló infláció miatt a Magyar Nemzeti Banktól (MNB). A nagyobb ütemű emelést ugyanakkor a jegybank továbbra is elveti – tette hozzá.
Varga Zoltán, az Equilor elemzője pénteken az MTI kérdésére megjegyezte, hogy a befektetők már a jövő heti kamatdöntésre figyelnek, így a tőzsdei kereskedést a jövő héten ez is befolyásolhatja.
A legnagyobb mértékű, 10,45 százalékos eséssel a Mol zárt a héten. Árfolyama 2468 forinttal, forgalma 23,889 milliárd forinttal fejezte be a hetet.
Az OTP-részvények 3,67 százalékot gyengülve 18 250 forintig csökkentek 36,459 milliárd forintos forgalom mellett.
A Richter 2,74 százalékos gyengülés után 8530 forinton áll, heti forgalma 8,317 milliárd forint.
A Magyar Telekom papírjai 436 forintos záró értékkel a múlt péntekihez képest 0,34 százalékkal érnek kevesebbet. Összforgalmuk csaknem 322,7 millió forint volt.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3,13 százalékot esve 4 219,97 ponton fejezte be a hetet.(MTI)

Scroll To Top