Heti tőzsdei összefoglaló – Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 44 495,10 ponton zárt pénteken, 1,82 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

A részvénypiac heti forgalma 53,8 milliárd forint volt az előző heti 63,5 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Hétfőn 1,05 százalékos emelkedéssel zárt a tőzsde, a BUX-ot az OTP jó teljesítménye húzta fel, kitartott a bank előző heti kedvező gyorsjelentésének hatása. Kedden 0,34 százalékkal emelkedett a hazai részvényindex, szintén az OTP erősödése miatt.
Szerdán kis mínuszban fejezte be a napot a BUX, de ezzel is túlteljesítette a legtöbb európai részvényindexet, a nemzetközi hangulat kedvezőtlenné vált a geopolitikai kockázatok erősödése miatt. Csütörtökön 0,54 százalékkal csökkent a részvényindex az OTP és a Richter esése miatt, a két részvény árfolyama a negatív nemzetközi befektetői hangulattal haladt együtt. Pénteken a nap első felében irányt keresett a BUX, délután azonban megjelentek a vevők, így záráskor 1,04 százalékos pluszban végzett az index.
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában jelezte, hogy céláremelés érkezett az OTP-re, az HSBC 18 ezer forintról 18 800 forintra emelte a bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás továbbra is vétel.
Felidézték, hogy a Richter bejelentette, Bogsch Eriktől Orbán Gábor vezérigazgató veszi át a kereskedelem, nemzetközi és kormányzati kapcsolatok közvetlen felügyeletét. Bogsch Erik továbbra is igazgatósági tag és az igazgatóság elnöke marad, ezen kívül tanácsadóként is segíti a munkát.
Az Equilor kitért arra is, hogy átmenetileg korlátozza az üzemanyag-ellátást a Mol. A társaság nyilatkozata szerint számos körülmény korlátozásokat tesz szükségessé, ezek között a hatósági árat, a stratégiai készletek visszapótlását, illetve a Barátság kőolajvezeték körüli bizonytalanságot sorolták fel. Független benzinkutak arról számoltak be, hogy a Mol jelzése szerint a jövő héten nem tudnak biztosítani számukra üzemanyagot.
Pénteken lehetett utoljára elfogadni a vételi ajánlatot a Waberer’s részvényeire. A nyilvános vételi ajánlati ár 2336 forint részvényenként, az igazgatóság korábban nem javasolta az ajánlat elfogadását a részvényeseknek – írták az összefoglalóban.
A héten a legnagyobb mértékben, 5,75 százalékkal az OTP erősödött 37,5 milliárd forintos forgalom mellett, a papír pénteken 10 580 forinton fejezte be a kereskedést.
A Mol árfolyama 2,21 százalékkal emelkedett a héten, a részvény 2680 forinton zárt pénteken, heti forgalma 7,5 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom 1,23 százalékkal gyengült, pénteken 320,50 forinton fejezte be a kereskedést, a héten 299,9 millió forintos forgalmat ért el a papír.
A Richter árfolyama 3,73 százalékkal csökkent a héten 7,1 milliárd forintos forgalomban, a részvény 8000 forinton fejezte be a kereskedést pénteken.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3701,55 ponton zárt a héten, ami 33,53 ponttal, 0,91 százalékkal magasabb az előző hetinél.(MTI)

Scroll To Top