Heti tőzsdei összefoglaló – Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 662,95 ponton zárt pénteken, 194,67 ponttal, 0,45 százalékkal magasabban, mint egy hete.

A részvénypiac heti forgalma 43,869 milliárd forint volt, szemben az előző heti 48,564 milliárd forinttal, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött összefoglalójában kiemelte, a héten jelent meg az OTP és a Magyar Telekom második negyedéves gyorsjelentése is, ezzel lezárult a magyarországi blue chip piac aktuális gyorsjelentéseinek sora.
A Magyar Telekom kedden piaczárás után tette közzé a második negyedéves eredményeit, amelyek a vártnál jobban alakultak. A társaság árbevétele éves bázison 10,9 százalékkal, 184,2 milliárd forintra emelkedett a negyedévben, az elemzők 7 százalékot vártak. Az árbevétel növekedését segítette a bővülő előfizetői bázis, a mobil adatbevételek iránti erős kereslet. A jelentés hatására szerdán a Magyar Telekom árfolyama 128,2 millió forintos forgalomban, 2,5 százalékkal, 322 forintra emelkedett.
Csütörtökön jelentett az OTP, a bankcsoport nettó kamatbevétele és az igazított adózás utáni eredménye is körülbelül negyedével emelkedett éves alapon. A számviteli eredmény is pozitív lett az extraprofitadó és az emelkedő kockázati költségek ellenére. Csütörtökön piaczáráskor az OTP árfolyama 1,60 százalékkal, 9520 forintra nőtt.
A bankpapír árfolyamára kedvező hatással volt az is, hogy az HSBC az OTP részvényére vonatkozó 12 hónapos célárát a korábbi 17 715 forintról 18 ezer forintra emelte, továbbra is vételre ajánlva az OTP részvényét.

A hét első felében jelentős aggodalmat okozott a hír, hogy a Barátság kőolajvezetéken megállt a kőolajszállítás. Ezt követően szerda délelőtt a Mol megnyugtatta a piacokat, hogy elhárult a pénzügyi probléma és folytatódnak a kőolajszállítások. Emiatt a Mol árfolyama kedden meredeken, 4,16 százalékkal, 2814 forintra csökkent, majd szerdán korrigálta az esést, 4,76 százalékkal, 2948 forintra erősödött.
A héten a legnagyobb mértékben, 4,79 százalékkal az OTP erősödött 33,765 milliárd forintos forgalom mellett, a papír 9358 forinton fejezte be a kereskedést pénteken.
A Magyar Telekom árfolyama 1,90 százalékkal emelkedett 365,411 millió forintos forgalomban, a részvény pénteken 321 forinton zárt.
A Mol árfolyama 0,48 százalékkal esett vissza, 2886 forinton zárta a hetet, forgalma 12,883 milliárd forint volt.
A Richter jegyzése a héten 3,34 százalékkal csökkent, a részvény 8100 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 9,534 milliárd forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3808,63 ponton zárt a héten, ami 7,52 ponttal, 0,20 százalékkal magasabb az előző hetinél.(MTI)

Scroll To Top