Ha már nyitás, legyen kövér

De jól nézel ki! Szép ruci, új smink és milyen színű is volt a múltkor a hajad?! Nanemá! Új a mobilod is? Nyílik itt minden: a járványveszély diszkrét bája szertefoszlik? Azért a sok nyitás húzza a pénztárcákat le, a költekezést fel. Közben maszkot nem hord már szinte senki az utcán. Persze, kétféle kormányrendelet kétféle módon rendelkezik róla. Elfelejtették összefésülni.

2,5 milliótól négy millió oltásig ütemezte a kormány az újranyitásnak azt a szakaszát, melyben a boltok és a különféle szolgáltatók – fodrászok, kozmetikusok, vendéglátók, mozik, kulturális intézmények – a kényszerű bezárásokat követően fogadhatják a vásárlóikat, vendégeiket. Járványügyi korlátozások mellett persze.

Maszkocska fel, le, megint fel, de a teraszon le: felszabadulva egy iga alól többet költhetünk máshol is

A hangulat már összejött, hiszen a sétálóutcák, terek, parkok alkalmi, baráti csoportosulásaiból látható volt eddig is, hogy szabadulna már mindenki a járvány béklyóitól, ha tehetné. És ennek látványos színtere a fogyasztás terepe. Változó léptékű ugyanakkor, hogyan térnek vissza a vásárlók, fogyasztók a bezártságból a pénztárcákkal, hitelkártyákkal kikövezett ösvényeken a költekezés porondjaira.

A járványosban a védekezés egyik leglátványosabb és ugyanakkor sokak számára – vagy inkább mindenkinek – legkényelmetlenebb cókmókja a maszkocska. Nehéz is hibátlanul viselni, de ha kimozdulunk otthonról, kell. Vagyis kellene.

A maszk nélküli teraszozás azonban átütő erejű lesz: járvány van, de maszk ott maszk úgy nincs, hogy nem kötelező, tehát mendegélünk kifelé, gondolja a kedves vendég. És a vásárlók, költekezők magatartása olyan, hogy ha felszabadul egy iga alól, akkor többet is költ. Bár ez a felszabadultság például a plázákban, iparcikkes boltokban az áprilisi újranyitást követően még messze nem látszik átütő erejűnek.

De ha a teraszon oldódik a görcs, akkor annak – ha lassan is – lesz pénztárca felszabadító hatása máshol is a költekezésben. Ilyen a vásárló lelke.

Home office gönc le, teraszos új ruci fel: a terasz és az utca népe egymást fogja bámulni

Igen, a teraszos nyitás előtti napokban azért többen szaladtak a butikba. A home office, a bejáróknak az otthon-munka-otthon, némi gyors vásárlassal körített útvonala elágazáshoz ért. És a társasági elvárás része volt hajdanán a menő, jó cucc, hát ez most megint így lesz.

Kell virítani, bár eddig még menő is volt a home office, a videókonferencia melegítő gatyája, felsője, pólója, de hát a terasz az azért más. Ráadásul az utca népe is látja, sőt, oda-vissza megy majd a pislákolás.

Ja, igen, a mobil. Státusz szimbólum a javából, majd tessék megnézni a teraszos asztalokra lezserül odadobott ketyeréket. Vadi új is lesz közöttük. Lesz ott minden más is, például fülhallgató, elvégre hova tegyük, ha nem a leveses tál mellé. És a sluszkucsot is sokan az asztalra lökik, elvégre a nadrágzsebből kipottyanhat, persze úgy, hogy a márkafityegőt ne takarja el a vizeskancsó.

Napszemüvegből is erős lesz a felhozatal, hiszen a teraszokat árnyékolókkal fedik ugyan, de a gyengébb tavaszi napfény elől nem biztos, hogy eltakarják a pincérek az asztalt, az még jól is eshet. Így a napszemüveg vagy marad fenn, vagy feltoljuk a fejünk búbjára, vagy repül a mobil mellé. A ridikülbe berakni csak kényelmetlen lehet.

És a fodrászoknál, kozmetikusoknál is ugrott a vendégszám. Hát igen, lesz majd rúzs-, sminkigazítás is az ebéd után, van, akinél jó móka ezt bámulni.

Teniszezni voltál? Akkor éhes lehetsz nagyon. Igen, hát az idővel spórolni kell, egyszerűbb a tenisz, vagy az edzőterem előtt, után rögtön kidőlni a teraszra. Ja, hogy látják a teniszütős cumót, vagy az asztal lábához gurított bőrt, hát az olyan névjegy, mint a mobil márkája. Az új melegítőfelsőről nem is beszélve, elvégre a sport az sport, ott jobban számít a márka is, mint a home office-ban.

 

És akkor megint irány a bolt? Maszkocskában, persze, de a jogalkotók figyelmetlenek voltak maszkügyben

Csak lassan indulnak a vásárlók persze, mert azért a járvány ott liheg körülöttünk és azért sokan óvatosak. Pénze sincs sokaknak annyi. De a szolgáltatásnyitás adott egy lökést a boltos világnak is, hiszen a reggeli rohanás közepette elég az otthon felpakolt smink is például.

De azért a vásárlók nem felejtenek könnyen, főleg azért, mivel a maszkocska kötelező viselet maradt továbbra is, felkiáltó jelként is szerepet hordozva.

A terasznyitás előtt napokban, órákban azonban úgy tűnt az utca népét bámulva, mintha nem is lenne kötelező a maszkviselet. Pedig a szabály nem változott, még ha a lelkünk könnyebb is a teraszon ücsörögve: a települések belterületén, az utcán és a közterületen mindenki köteles maszkot viselni.

Igaz, a hatályos rendeletek között van némi igazítási hiány: a 2020/484. számú kormányrendelet az előbbinél lazábban fogalmaz (a 10 000 főnél nagyobb lakónépességű település belterületén a települési önkormányzat által kijelölt közterületen, illetve nyilvános helyen, kivéve a sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken), az előbbivel (a 104/2021. számú kormányrendelettel) szemben. A jogtár szerint mindkét rendeleti rész hatályos.

És a távolságtartás: közterületen, nyilvános helyen mindenki köteles más emberrel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legszűkebb személyi körre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani. A terasz is nyilvános hely, de ott asztaltársaságonként szokás ezt értelmezni.

Maradt még a járvány, maradt ok az óvatosságra. Plázás lift, ruhás próbafülke, készpénzes fizetés, kézfertőtlenítő kihagyása (minden üzletben kötelező kihelyezni), kifli, zsemle fogdosása, rúzs próbálgatása a kezünkön, felesleges csere-bere.

Vagy éppen a teraszon: töltsünk bátran a másik poharába? Ezt kóstold meg: elfogadjuk?

(blokkk.com)

Scroll To Top