Tavaly a járvány elleni korlátozások miatt csaknem felével csökkent az üdülési célú utazások száma, a családlátogatásokat és ismerősök felkeresését is beleértbe, a Statistik Austria kedden publikált kimutatása alapján.
A 2019-es 21,1 millió után tavaly 12,0 millió, 43,3 százalékkal kevesebb üdülési célú utazáson vettek részt a 15 év feletti osztrák lakosok. Ezekbe az utazásokba nemcsak a kereskedelmi szálláshelyek, hanem rokonok és ismerősök felkeresése is beleértendő. Az utazások száma így tavaly a 2000-es szint közelébe esett vissza, amikor 13,9 milliót regisztráltak.
Az üzleti utak száma 55,7 százalékkal 1,6 millióra csökkent a 2019-es 3,6 millióról.
A hosszabb, legalább négyéjszakás pihenőutak száma 50,1 százalékkal csökkent 4,9 millióra, a legfeljebb hároméjszakás utaké pedig 37,1 százalékkal 7,1 millióra.
Tobias Thomas, a Statistik Austira vezérigazgatója elmondta, hogy az üdülési célú utazások csökkenésen nem egyenlő mértékben oszlott meg a kül- és belföldi viszonylatok között, az osztrák lakosok külföldi utazásai kétharmaddal estek vissza, belföldi utazásaik viszont csak egy ötödével.
A külföldi utak száma 68,2 százalékkal csökkent 3,2 millióra a 2019-es 10,1 millióról. A belföldi utaké pedig 20,8 százalékkal 8,8 millióra 11,1 millióról. Az arány 73,4 százalékra billent a belföldi utak javára az előző évi 52,5 százalékról.
Csökkent az utazók száma is, mégpedig több mint egy ötödével, 22,1 százalékkal 4,5 millióra. A 15 évnél idősebb lakosság körében az utazási aktivitási arány 17,5 százalékponttal 60,3 százalékra csökkent. Kor szerinti megoszlásban az idősek utazási részvételi aktivitása csökkent a legnagyobb mértékben, a 65 év felettieknél 24,7 százalékponttal 35,9 százalékra.
Utazásaik legnagyobb hányadát személygépkocsival oldották meg, az arány 77,1 százalékra emelkedett az előző évi 63,9 százalékról. A nyolcvanas évek szintjére esett vissza viszont a repülőgéppel teljesített utazások aránya, 6,5 százalékra a 2019-es 19,7 százalékról.
Az utazás elhalasztásának okairól végzett felmérések tavaly hozták ki első alkalommal a biztonsági aggodalmakat a döntések meghozatalában. Eszerint tavaly 48,9 százalékuk döntött az otthon maradás mellett biztonsági aggodalmak miatt, míg 2019-ben 6,6 százalék volt az arány.
https://www.statistik.at/web_de/presse/125901.html
(MTI)