Évértékelő – Donald Trump éve volt 2018, de a törvényhozásban hatalmi átrendeződés kezdődött

Noha sokak szerint Donald Trump elnök éve volt a 2018-as esztendő az Egyesült Államokban, a törvényhozásban hatalmi átrendeződés kezdődött a novemberben tartott félidős választások után.

Az amerikai társadalom ugyanakkor a republikánus kormányzat gazdasági sikerei ellenére is megosztott maradt, és a szavazók úgy gondolkodhattak: mondaniuk kell valamit az eltelt két évről, főként Trump stílusáról. A november 6-i félidős választásokon tudatták is elégedetlenségüket: a szövetségi képviselőházban többséget szereztek a demokraták. A mindig az elnöki ciklus félidejében tartott voksolásokon szövetségi szinten újraválasztották a képviselőház egészét, a szenátorok csaknem egyharmadát, és 36 államban kormányzót is választottak.
A képviselőházban januártól 235 demokrata párti és 199 republikánus politikus lesz, a szenátusban viszont a republikánusok 42-ről 53-ra növelték bársonyszékeik számát. Ez nem meglepő: a félidős választásokon a hivatalban lévő elnök pártja csaknem mindig teret veszít, s az a ritkaság, hogy a republikánus elnököt adó pártnak többsége van a kongresszus mindkét házában. 1860 óta mindössze három alkalommal fordult elő, hogy az elnök pártja a félidős választásokon nem veszített a törvényhozói helyekből. Az idei voksolásokon szokás szerint helyreállt a fékek és egyensúlyok rendszere. Ugyanakkor a tagállamok többségének törvényhozásában továbbra is republikánus többség maradt, és a kormányzók java része is republikánus.

A választásokat különösen indulatos légkörben tartották meg. Csőbombákat küldtek a demokratákat támogató Soros Györgynek és demokrata párti politikusoknak, és közterületen inzultálták a Trump-kormányzat több tagját, elüldözték őket éttermekből, megtámadták az elnök politikáját támogató újságírók lakását. Bill Nelson, floridai demokrata párti szenátorjelölt (aki végül veszített) például úgy fogalmazott, hogy „az amerikai politikai klíma olyan, mint a ruandai volt az 1994-es népirtás előtt”.
Aválasztói hangulatot – az elemzők szerint – befolyásolták a 2016-os elnökválasztásba történt orosz beavatkozások vizsgálatai is, amelyek középpontjában – a republikánus tábor szerint célkeresztjében – Donald Trump áll. A vizsgálatok az igazságügyi minisztérium felügyelete alá tartozó Szövetségi Nyomozó Irodánál (FBI), a törvényhozás két bizottságában és a kongresszus felhatalmazásával életre hívott, Robert Mueller vezette különleges bizottságnál folytak. A képviselőház és a szenátus republikánus politikusok elnökölte hírszerzési bizottságaiban lezárták a munkát, azzal a következtetéssel, hogy Moszkva valóban megpróbálta befolyásolni az amerikai választási folyamatot, de fő célja a békétlenség szítása volt, és nem Trump hatalomra segítése.
A Robert Mueller vezette különleges bizottság még mindig tartó nyomozásainak célja annak feltárása, vajon Trump kampánycsapatának munkatársai összejátszottak-e oroszokkal a 2016-os elnökválasztás idején Trump győzelme érdekében. Erre a bizottság eddig nem terjesztett elő bizonyítékokat, de a nyomozás során feltárta Trump egykori munkatársainak gazdasági bűncselekményeit. Bűnösnek találták Paul Manafortot, a Trump-kampány első menedzserét még évekkel korábbi gazdasági bűncselekmények elkövetésében, és Michael Cohent, Trump volt ügyvédjét adó-, és banki csalások, az elnökválasztást vélhetően befolyásoló jogtalan kifizetések és a hatóságok félrevezetése miatt. Rá decemberben hároméves börtönbüntetést szabtak ki. És tart a pere Michael Flynn volt nemzetbiztonsági tanácsadónak is, akiről kiderült, hogy 2016-ban be nem jegyzett lobbistaként – tehát törvényellenesen – tevékenykedett a török kormány javára.
Donald Trump 2018-ban különösen aktív volt a külpolitikában, lépései sok esetben az amerikai érdekek szempontjából sikeresek voltak.
Januárban részt vett a davosi világgazdasági fórumon, csaknem húsz év után ő volt az első amerikai elnök, aki elutazott e tanácskozásra. Gary Cohn, az elnök gazdasági tanácsadó testületének akkori vezetője azt nyilatkozta: „azért megyünk Davosba, hogy megmondjuk a világnak, Amerika nyitott az üzleti életre”. Majd hozzátette: „Amerika az első nem azt jelenti, hogy Amerika egyedül”.
Majd Amerika egyedül maradt döntésével, amikor májusban egyoldalúan felmondta a 2015-ben kötött, többhatalmi iráni atomalkut. Szinte egyedüliként dacolt Donald Trump az amerikai politikusok többségével, amikor júniusban Szingapúrban tárgyalóasztalhoz ült Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. S meglepetést keltett az elnök júliusban Varsóban is, ahol Európa válságáról és az új Európáról mondott beszédet. Karácsony előtt pedig azzal a bejelentéssel, hogy az Egyesült Államok megkezdi csapatainak kivonását Szíriából.
A Trump-kormány külpolitikájának megítélése az Egyesült Államok külpolitikai szakértői körében nem egyértelmű. Pat Buchanan, konzervatív publicista – aki korábban Richard Nixon, majd Ronald Reagan elnök munkatársa volt a Fehér Házban – például júliusban azt írta, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök helsinki csúcstalálkozója „történelmi irányváltást jelez” az amerikai külpolitikában. Richard Haas, a Külkapcsolatok Tanácsa washingtoni agytröszt vezetője pedig a napokban azt nyilatkozta az amerikai közszolgálati rádiónak (NPR), hogy a Trump-elnökség idején szétzilálódnak Washington szövetségesi kapcsolatai.
Haas interjúja még a James Mattis védelmi miniszter lemondása előtti napokban hangzott el. Lemondó levelében Mattis a többi között azt írta: az Egyesült Államok nem védheti meg nemzeti érdekeit, ha nem ápolja kapcsolatait szövetségeseivel, és nem bánik velük tisztelettel.(MTI)