Elhunyt XVI. Benedek – Vatikáni szóvivő: csütörtökön temetik XVI. Benedek pápát - Gazdasagportal.hu

Elhunyt XVI. Benedek – Vatikáni szóvivő: csütörtökön temetik XVI. Benedek pápát

Január 5-én, csütörtökön temetik XVI. Benedek nyugalmazott pápát – közölte Matteo Bruni vatikáni szóvivő.

A szertartást, “mely az egyszerűség jegyében zajlik majd, Ferenc pápa vezeti” – tette hozzá.
XVI. Benedek nyugalmazott pápa 95 éves korában szombaton 9 óra 34 perckor hunyt el a vatikáni Mater Ecclesiae (Egyház Anyja) kolostorban. 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje – jelentette be a Vatikán.
A szombat délben a Szentszék sajtótermében tartott sajtótájékoztatón a szóvivő bejelentette, hogy a temetési szertartás csütörtökön 9.30 órakor kezdődik a Szent Péter téren, “a nyugalmazott pápa kérésének megfelelően az egyszerűség jegyében”.
Joseph Ratzinger szerdán, a délutáni szentmise végén, lakóhelyén, a Mater Ecclesiae kolostorban részesült a betegek kenetében felszentelt laikus nők jelenlétében, akik utolsó éveiben segítségére voltak – közölte Bruni.
XVI. Benedek földi maradványait január 2-ától a Szent Péter-bazilikában helyezik el, hogy a hívők végső búcsút vehessenek tőle.
A Szentszék szombat esti közleménye szerint hétfőn a bazilika 9-től 19 óráig, kedden és szerdán 7-től 19 óráig lesz nyitva.
A nyugalmazott pápa csütörtökön 9.30 órakor kezdődő temetésén való részvételre nem biztosítanak jegyeket. Akik szeretnének részt venni a szertartáson, azoknak liturgikus ünnepek pápai hivatalához kell fordulniuk.
Két ország, Németország és Olaszország hivatalos delegációja lesz jelen a temetésen.
Szombaton 17 órakor Ferenc pápa vezetésével kezdődik a hagyományos év végi Te Deum istentisztelet, mely a hivatalban lévő pápa első nyilvános megjelenése lesz elődje halálának bejelentése óta.
Az emeritus pápa halálhírére megtelt a Vatikán egyébként is turistákkal teli környéke: főleg rómaiak siettek a Szent Péter térre, azok, akik péntek délután a lateráni Szent János-bazilikában imádkoztak XVI. Benedekért.
Mások a helyszínen értesültek a nyugalmazott pápa haláláról. Az elsők között érkeztek meg az újságírók, elsősorban német, olasz és amerikai stábok, akik már napok óta a Vatikánnál dolgoztak.
A teret a kora délutáni órákban rövid időre lezárták biztonsági ellenőrzésre a Ferenc pápa vezette Te Deum hálaadás előtt. A Vatikán egész környékét már korábban ellepték az olasz rendőrség, csendőrség emberei: az oldalutcákat lezárták és gyorsan visszaállították a biztonsági belépőket a tömeg terelésére.
Az MTI által megkérdezett olasz hívők szeretettel emlékeztek vissza XVI. Benedekre. Megjegyezték, hogy már pápává választását megelőzően is évtizedeken át Rómában élt, ezért a város lakójának számított. Mások rámutattak, hogy távozásával egy rendkívüli korszak ér véget, amelyben egy pápa és elődje egyszerre élt a Vatikánban.
Vatikáni szakértők hangsúlyozták, hogy a nyugalmazott pápa akarata szerint temetése az egyszerűség jegyében zajlik, de pápához illő liturgiával, melyre egyházi és állami delegációkat várnak. Az emeritus pápa búcsúztatása unikumnak számít, amelyre nincsen példa az egyház történetében.
Utoljára 2005-ben temettek pápát a Vatikánban, II. János Pált.
XVI. Benedeket a Szent Péter-bazilika kriptájában helyezik majd el, abban a pápai sírhelyben, ahol korábban XXIII. János pápa, majd II. János Pál nyugodott. Utóbbi 2005 és 2011 között, majd szentté avatása után hamvait a bazilikába helyezték át.
XVI. Benedek volt az első pápa, aki Twitter-fiókon jelentkezett és a két pápáról szóló filmek fiktív szereplőjeként a mozivásznon is szerepelt.
(MTI)

Scroll To Top