BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt péntekihez képest 757,89 pontos, vagyis 1,11 százalékos emelkedéssel 68 846,13 ponton zárta a hetet.

Bár a héten a pünkösd miatt csak 4 kereskedési napot tartottak, a részvénypiac összforgalma 49,841 milliárd forintról 59,450 milliárd forintra nőtt heti összevetésben. A vezető részvények vegyesen teljesítettek.
A BUX enyhe csökkenéssel kezdte a hetet a kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt, de a hét további napjaiban egyre nagyobb ütemben emelkedett. Lényeges kibocsátói hírek nem érkeztek, a befektetők figyelmét legfeljebb a céláremelések kelthették föl. A héten a Magyar Telekom, a Mol és az OTP részvényeit is magasabb árfolyam mellett ajánlották vételre külföldi elemzők – olvasható az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában.
A kereskedés pénteken különösen jól alakult, és nem csupán azért, mert a BÉT jobban teljesített az európai részvénypiacok többségéhez képest, hanem azért is, mert az osztalékjogosultság változása sem vetette vissza a tőzsdeindexet. Az OTP és a Mol részvényeire péntekkel kezdődően már nem érvényes a 2023-as osztalék, vagyis a visszaesésük mindössze technikai jellegű, de ez a hatás is csak a Mol árfolyamát érintette jelentősebben.
A legnagyobb mértékű, 2,42 százalékos, vagyis 23 forintos emelkedéssel a Magyar Telekom zárt, árfolyama 972 forinton, összforgalma 1,785 milliárd forinton fejezte be a hetet.
A Richter 1,13 százalékos, 105 forintos emelkedéssel 9390 forintra erősödött 12,235 milliárd forintos összforgalom mellett.
Az OTP 1,86 százalékkal, 335 forinttal gyengült, árfolyama ezzel 17 670 forintra csökkent, összforgalma meghaladta a 27,920 milliárd forintot.
A Mol árfolyama 7,47 százalékkal, 226 forinttal 2800 forintra esett 12 milliárd forintot kicsivel meghaladó heti forgalomban.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6157,44 ponton, a múlt péntekinél 0,82 százalékkal, 49,89 ponttal magasabban zárt.(MTI)

Scroll To Top