A magyar piacra lépés után már Angliában és Németországban terjeszkedik a legnagyobb közép-és kelet-európai menedzselt hosting szolgáltató

A vállalati webhosting szolgáltatások piaca jelenleg az egyik leggyorsabban növekvő szegmens az európai informatikai piacon. Az éves forgalom meghaladja a 25 milliárd dollárt a kontinensen és ez a szám csak tovább emelkedik. Az előrejelzések szerint évi 12 százalékkal, ami azt feltételezi, hogy 4 év múlva akár 40 milliárd dolláros bevételen is osztozhatnak az egymással versengő IT vállalkozások. Köztük a cseh vshosting~, amely alig 9 hónappal a magyarországi piacra lépés után már Angliában és Németországban is elérhetővé tette szolgáltatásait. Mindkét ország Európa legnagyobb e-kereskedelmi piacai közé tartozik, amelyeken az ágazati szakértelmüket és egyedülálló iparági ismereteiket kihasználva a következő néhány évben jelentős piaci szereplővé akarnak válni.

„A folyamatok egy irányba mutatnak Európában, bárhová is menjünk. Hiányoznak, egyszersmind jelentősen drágulnak az IT szakemberek, csökkenek az erőforrások a saját, skálázható vállalati infrastruktúrák létrehozására, valamint a gyors technológiai fejlődéssel szinte képtelenség tartania az iramot annak, akinek nem az informatika a főtevékenysége. Ma már a kkv-k is belátták, hogy jobban megéri rábízni magukat a menedzselt hosting szolgáltatást nyújtó szakértő cégekre, amelyek teljeskörűen, kiszámítható árazás mellett, hatékony biztonsági megoldások garantálásával, rugalmasan, az üzleti igényeikhez igazodó informatikai hátteret képesek biztosítani számukra.” – mondta Damir Špoljarič, a legnagyobb közép-és kelet-európai menedzselt hosting szolgáltató vállalat, a vshosting~ vezérigazgatója.

A szakember hozzátette, hogy a versenyképesség megőrzése érdekében az informatikai kiadások csökkentése minden kis-, közép-és nagyvállalatnál egyre inkább a prioritások közt szerepel. Ez az a terület, ahol egy – egy döntéssel eurómilliók spórolhatóak meg, sőt a legjobb esetben akár az informatikai költségek 70 százalékát is le lehet lefaragni. Mint mondja a megoldás az IT-szolgáltatások kiszervezésében rejlik, amivel már rögtön sokat megtakaríthatnak a cégek annak köszönhetően, hogy nem lesz szükségük annyi házon belüli IT-szakemberre. A vshosting~ ennek megfelelően fejleszti a saját csapatát. Az jelenleg már 100 informatikai szakértőből áll, akik 24 órás támogatást és 60 másodperces válaszidőt biztosítanak ügyfeleik számára.

Damir Špoljarič szerint a pandémia óta a sokszereplős európai hosting piacon nem csak a szolgáltatók árai, az általuk biztosított megoldások versenyeznek egymással, hanem a kiválasztásnál szerepet játszanak az IT vállalkozások kockázati tényezői, a megbízhatóságuk, valamint az, hogy mennyire értik a megbízót és képesek-e támogatni őt az üzleti céljai elérésben. Ezekkel kapcsolatban pedig rengeteg elvárásnak kell megfelelni. Kezdve attól, hogy az ügyfelek adatait Európában tárolják, vagy máshol, és azokhoz kik férhetnek hozzá, ami máris versenyelőnyt, illetve hátrányt teremthet az ügyfelekért folytatott versenyben. Ebben a kompetitív üzleti légkörben ugyanakkor a vshosting~ a magas szintű ügyfélközpontúságának tulajdonítja, hogy Csehországban és Szlovákiában 60%-os piaci részesedéssel az első számú e-kereskedelmi hosting szolgáltatóvá vált, valamint azt is, hogy sikerrel vetették meg a lábukat Magyarországon. Alig 9 hónap alatt az itteni, eléggé fragmentált IT piacon versenyképes ajánlatokkal hívták fel magukra a figyelmet a kkv és a nagyvállalati szektorban egyaránt. A náluk szerzett tapasztalatok pedig még inkább arra sarkalták a Notino-t, a GymBeam-et, az orsay-t, a Shoptet-et referenciái között számontartó cég vezetését, hogy tovább folytassák expanziós stratégiájukat. Immár Angliában és Németországban segítik teljes portfóliójukkal a vállalatokat a digitális jelenlétük optimalizálásában és az üzletmenetük fellendítésében. Köszönhetően annak, hogy a vshosting~ az online vállalkozások alkalmazkodóképességének és skálázhatóságának erősítésére szakosodott.

Scroll To Top