A legjobb boltban kapható gyógyszer a koronavírusra a mobiltelo

Faljuk rendesen, közel 30%-kal többet költöttünk mobilra: nem is kell akkor annyit találkozni. Takarítottál is szépen, takarítószerekből is ennyit ugrottak a költések. És otthon ettünk többet, látszik is az élelmiszerpiacon. Bezárva barkácsoltunk, utána lakkandit rendeztünk. És bizony boltzár után visszamentünk a boltba. A tavalyi göncöt viszont nem cseréltük le. Portéka statisztika.

Manapság szinte bármit bárhol vásárolhatunk. Ruhát a diszkontban, vagy éppen üdítőt a műszaki áruházban. Ezért is a statisztikának két ága van, az egyik a boltos forgalom havonta, a másik az árucsoportos negyedévente, ami most frissült. Látszik is a járványhatás, azzal, hogy nagyjából annyit vásároltunk a hazacipelt mennyiséget nézve eddig, mint korábban, de nem mindenből.

És bizony a második negyedéves boltzár után sokan visszabaktattak a netről a hagyományos boltba, így lesz ez a vakcinahullám után is.

Home office, digitális tanrend, vendéglőzár, utazás stop

Az első negyedévet, a spájzolást követően szorosabban fogták a pénztárcát a háziasszonyok, de végül nagyot ugrott az élelmiszeres költekezés. Ezt megfelezve még volumenben, mennyiségben is nagyot ugrott az élelmiszeres vásárlás.

Igaz, húsvéti nagyroham nem volt, de otthon kellett enni többet a szokásosnál és ez látszik is a mérlegen.

A második és a harmadik negyedévben már kevesebb pénzt is hagytunk az élelmiszert kínáló boltok pénztáraiban, az első három hónaphoz képest, de az első negyedévet felhúzta a nagy márciusi spájzolás:

  2019 2020 2020/2019
I. II. III. I-III. I. II. III. I-III.
élelmiszer 714 775 800 2.289 880 867 863 2.610 +14%
alkohol 74 96 103 273 84 103 109 296 +8%
üdítő 72 87 97 256 82 86 96 264 +3%
kávé 26 28 28 82 30 30 30 90 +10%
KSH, negyedéves adatokérték: milliárd forint, folyó árakon,

2020/2019: I-III. negyedévek összesen

Sokat takarítottunk

De hát spájzoltunk tisztálkodó-, tisztítószerekből és gyógyszerféleségekből is, nem is kicsit. Gyógyszerféleségekből negyedével ugrott meg a költekezés az első három hónapban, a második negyedévben viszont már kevesebbet, akkor hullámvölgyben mozgott a járvány, de jött utána a harmadik hullám.

A drogériák világa is sok pénzt kiszippantott a családok pénztárcájából, többet, mint a megelőző időszakban.

A testápolás tétel így egy kicsit megtévesztő, mert a szappan és a rúzs is benne van, az viszont tudott, hogy előbbiből többet, utóbbiból kevesebbet vettünk, ráadásul maszkban ki sem lehet próbálni, milyen (ja, igen, a kezünkön huzigálhatnánk a próbarúzst, de az sem járványbiztos megoldás):

  2019 2020 2020/2019
I. II. III. I-III. I. II. III. I-III.
gyógyszer 134 134 126 394 167 127 138 432 +10%
testápolás 95 104 110 309 107 97 111 315 +2%
tisztítószer 43 49 52 133 57 54 58 169 +27%
KSH, negyedéves adatokérték: milliárd forint, folyó árakon,

2020/2019: I-III. negyedévek összesen

Ketyerék: a mobil mindent vitt

A home office és a digitális tanrend is megtette a magáét, de a mobiltelefonok vásárlása bővült a leggyorsabban a járványosbna (a korábbi években is persze gyorsan nőtt a piaca). Többet költünk végül mobiltelefonra, mint számítógépre, vagy híradástechnikai termékekre.

Mindez érthető is, hiszen techoldalról az okosmobil csaknem mindent tud, ráadásul szerepe a kapcsolattartásban – különösen egy súlyos járványidőszakban, vagy éppen a kijárási korlátozás közepette – sok magyarázgatást nem igényel.

És a vásárlók úgy tűnik, nem is sajnálták rá a pénzt, miközben a számítógépek, laptopok, valamint a híradástechnikai eszközök vásárlása csak szerényebb arányban emelkedett, fényképezni pedig mobillal is lehet:

  2019 2020 2020/2019
I. II. III. I-III. I. II. III. I-III.
mobil 32 36 40 108 41 46 52 139 +29%
híradástechnika 21 20 21 62 23 20 24 67 +8%
informatika 28 26 26 80 31 31 28 90 +12%
fotó, optika 12 14 13 39 13 8 13 34 -13%
KSH, negyedéves adatokérték: milliárd forint, folyó árakon,

2020/2019: I-III. negyedévek összesen

Lakkandi: ha már bezártak, barkácsoltunk egyet, utána megvettük a hokedlit és a habverőt

Az építőanyagok, barkácsféleségek piaca nagyon is talpon maradt, többet is költöttek a családok.

A bútorpiac és az elektromos háztartási gépek piaca sem tört meg, a költekezés a korábbi éveknél nagyobb volt.

Kijárási korlátozáskor barkácsoltunk is így rendesen, eleve munkahelyre sem kellett annyit utazgatni, több idő maradt fúrásra, faragásra is.

Futottak a családtámogatások, belépett a hitelmoratórium, az is engedett némi pénzt a lakáscuccokra is. És ha már volt festés, mázolás, csempézés, egy kis új bútor, vagy műszaki berendezés is dukált mellé, nagyobb ütemben akkor, amikor kinyitottak a boltok:

  2019 2020 2020/2019
I. II. III. I-III. I. II. III. I-III.
építőanyag,

barkács

132 201 195 528 151 220 203 574 +9%
háztartási gép 49 58 59 166 53 60 68 181 +9%
bútor 45 54 61 160 47 58 69 174 +9%
KSH, negyedéves adatokérték: milliárd forint, folyó árakon,

2020/2019: I-III. negyedévek összesen

Ruhavásár: azt már nem

A ruházati piac a boltos világ legnagyobb vesztese volt a járványidőszakban. Úgy tűnik, ezen spóroltak a legtöbbet a családok, minden más fontosabb volt a boltban. Igaz, a home office és a digitális tanrend megengedte a lazább viseletet, nem kopott a tűsarok, vagy a tornacipő annyit:

  2019 2020 2020/2019
I. II. III. I-III. I. II. III. I-III.
ruha 146 179 167 492 132 129 169 430 -13%
cipő 47 65 67 179 39 40 61 140 -12%
turkáló 7 9 8 24 7 5 7 19 -21%
KSH, negyedéves adatokérték: milliárd forint, folyó árakon,

2020/2019: I-III. negyedévek összesen

(blokkk.com)

Scroll To Top