A lakásprivatizációs törvényjavaslat visszavonását követeli 32 szervezet

A bérlakások privatizációjáról szóló törvényjavaslat visszavonását követeli 32 szakmai szervezet. Képviselőik szerdán Budapesten, a Parlament előtti Kossuth téren tartott sajtótájékoztatójukon azt mondták, szerintük a törvényjavaslat a közérdekkel ellentétes, ráadásul alkotmányos alapjogot korlátoz és ellehetetleníti a szociális lakáspolitikát, az nem módosítható, csak a teljes visszavonás a megoldás.

Szegfalvi Zsolt, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezetője közölte, a Böröcz László (Fidesz) által benyújtott, az önkormányzati és állami bérlakások kényszerértékesítését előíró törvényjavaslat a haldokló bérlakásszektor és a szociális lakáspolitika „kegyelemdöfése”, és mindenféle szakmai alapot nélkülöz.
Kovács Vera, az Utcáról Lakásba! Egyesület társelnöke hangsúlyozta, hogy a bérlakások eltűnése felszámolja a társadalmi mobilitás lehetőségét is. Példaként említette, hogy lehetetlenné teszi azoknak a fiataloknak a lakhatását, akiknek a családjában nem volt lakástulajdon, például állami gondozásban nevelkedtek, vagy egy kis faluból származnak és a városokban találnának munkát.
Gede Márton hajléktalan, a Város Mindenkié csoport aktivistája arra hívta fel a figyelmet, a törvényjavaslat az elfogadása esetén végleg megfosztaná a hajléktalan embereket attól, hogy a hajléktalanszállók tízszemélyes szobái helyett normális körülmények között éljenek.

Gosztonyi Géza, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke kijelentette: a törvényjavaslat nem módosítható úgy, hogy csak a műemlék lakások privatizációjára kötelezi az önkormányzatokat, mert a műemlék mindenkié. Továbbá a javaslat kiszolgáltatja a szegényebb bérlőket a lakásmaffiának és nő a hajléktalanok száma.
Tóth Viktor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) közép-magyarországi ügyvivője bejelentette, hogy a PDSZ is követeli a javaslat visszavonását, mert az ellehetetleníti a pályakezdő pedagógusok lakhatását.
Vági Renátó, az Utcajogász Egyesület jogásza szerint a tervezet alapjogsértő, mert a tulajdonjog csak másik alapjog miatt vagy alkotmányos érdekből korlátozható. A százezer, az önkormányzatok által birtokolt lakás „elkótyavetyélése” pedig biztos, hogy nem szolgálja a lakhatás jogának alkotmányos elvét – fűzte hozzá.
Pikó András (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), a VIII. kerület polgármestere úgy fogalmazott, hogy a törvényjavaslat „nem egyszerűen marhaság, hanem bűn”. Szerinte a tervezetet nyugodtan lehet „lex lakásmaffiának” hívni, hiszen akár uzsorakölcsönből olyanok is bele fognak vágni az ingatlanok megvásárlásába, akik még a szociális lakbért is nehezen tudják kifizetni.
Végül azt mondta, hogy ha a módosítás nyomán csak a műemlék lakások eladása lesz kötelező, vagyis „lex Rákayvá vagy lex Bayerré finomítják a javaslatot”, az óriási politikai siker, ám a „lex Rákay vagy a lex Bayer még mindig rablás”.
Ezért a törvényjavaslatot úgy, ahogy van, vissza kell vonni – jelentette ki Pikó András.(MTI)

Scroll To Top