A Deloitte a világ első számú tanácsadó szolgáltatója a Gartner® Market Share jelentése alapján

A Gartner 2022 júniusi, Gartner Market Share Analysis: Consulting Services, Worldwide című jelentése alapján, idén is a Deloitte került az első helyre a bevételen alapuló rangsorban. A tanácsadó cég, amely nemrégiben a Gartner 2022-es szolgáltatói minősítése során a legmagasabb, „Strong vendor” minősítést is megkapta, az üzleti és technológiai tanácsadási szolgáltatások tekintetében is az első helyre került. A Deloitte ezzel már tizenegyedik alkalommal lett az első számú tanácsadó szolgáltató. 

 

„Úgy gondoljuk, hogy elsősorban annak köszönhető, hogy a Deloitte a legmagasabb szintre értékelt szolgáltató lett a tanácsadási bevételek alapján, hogy a szolgáltatásainkkal jelentős értéket teremtünk az ügyfeleink számára és kiemelkedő transzformációs hatást tudunk biztosítani. Továbbra is gyorsabban növekszünk, mint a tanácsadói piac átlagosan, aminek a kulcsa, hogy kombinálni tudjuk az iparági szakértelmünket, a szolgáltatásaink széles skáláját és szakértőink kreativitását” – mondta Sam Balaji, a Deloitte tanácsadási üzletágának globális vezetője.

„A globális eredményekkel összhangban Magyarországon is jelentősen nőtt a tanácsadási üzletágunk, ami elsősorban a technológiai tanácsadási terület bővülésének köszönhető. Az elmúlt egy évben közel 100 fővel bővült a csapatunk, amivel Magyarország és a régió egyik legnagyobb digitális ügynökségévé váltunk és ezzel az ügyfeleink legösszetettebb technológiai kihívásaira is tudunk megoldásokat nyújtani” – tette hozzá Komjáthy Csaba, a Deloitte Magyarország tanácsadási üzletágának vezető partnere.

A jelentés szerint a Deloitte piaci részesedése 12,4%, amivel a legnagyobb 4,8 milliárd dolláros árbevételt érte el. A teljes tanácsadási piac 16,4%-os növekedést ért el, ezzel szemben a Deloitte kiemelkedő módon 19,9%-kal tudna növelni üzletága méretét.

 

A Deloitte-ról

A Deloitte számos iparágban nyújt könyvvizsgálati, valamint adó- és egyéb tanácsadási, továbbá jogi szolgáltatásokat (ügyfeleinknek együttműködő ügyvédi irodánk, a Deloitte Legal Göndöcz és Társai Ügyvédi Iroda nyújtja a jogi tanácsadási szolgáltatásokat) állami és magáncégek részére egyaránt. Több mint 150 országban jelen lévő hálózatán keresztül a Deloitte világszínvonalú szakértelmével és minőségi szolgáltatásaival segíti ügyfeleit abban, hogy megfeleljenek az előttük álló üzleti kihívásoknak. A Deloitte mintegy 312 000 szakértője egytől egyig arra törekszik, hogy a kiválóság mércéjévé váljon.

A Deloitte név az Egyesült Királyságban “company limited by guarantee” formában alapított Deloitte Touche Tohmatsu Limited társaságra és tagvállalatainak hálózatára utal, melyek mindegyike önálló, egymástól elkülönülő jogi személy. A Deloitte Touche Tohmatsu Limited és tagvállalatai jogi struktúrájának részletes bemutatását a következő link alatt találja: www.deloitte.com/hu/magunkrol.

Scroll To Top