WEB: szépen ül a helyén, de felpattan-e

A járvány első hullámában a boltzár és a tolongások idején nagyot ugrottak a webáruházak. Utána visszaültek a helyükre. Járványhullámból itt a második. Mi lesz most? Felpattannak ismét? A statisztika bugyraiban most is akad némi kalamajka.

Itt-ott már érezni a második járványhullám hatásait a boltos vásárlásokban, van, amiből több fogy megint a szokásosnál. De rögvest megjegyezzük, felesleges emiatt a boltba rohangálni, mostanra a boltosok spájzoltak be abból, amit nagyon vinnének a vásárlók. És úgy látszik, a vásárlók levonták a tanulságokat az első hullám idején, hiszen ha valamiből lerámolták a polcot, másnapra pótolták a boltosok, a spájzolásnál pedig vannak jobb befektetések is, még a családban is. Vagy elvitte a pénzt az iskolakezdés.

Most szépen ül a helyén a webpiac, de vajon felpattan-e? 

A statisztika szépen mutatja, hogy a járványos hónapokban megrohanták a vásárlók a webáruházakat is. Arányuk a hagyományos boltos vásárlásokhoz mérve májusban másfélszeresére, áprilisra pedig kétszeresére ugrott, de utána szépen visszaült a helyére, a növekedés ütemét és a webpiac súlyát nézve. Sőt, júliusban már a szokásoshoz képest alaposan lesoványodott a növekedés üteme, 20% volt, miközben 2019-ben például ennek a kétszerese. Ráadásul az elmúlt éveket nézve mindössze egy alkalommal volt ekkora a havi növekedés üteme (2016 októberében), máskor mindig többet mutatott a statisztika.

A webáruházi vásárlások részaránya így a nyári hónapokban, júniusban és júliusban a szokásos 10%-ot közelítő szintre csúszott vissza:

  web bolt web/bolt
január 69 717 9,6%
február 64 742 8,6%
március 83 829 10%↑
április 114 698 16,3%↑
május 92 783 11,7%↓
június 77 830 9,3%↓
július 75 861 8,7%
I-VII. hó 572 5.460 10,5%
KSH, KSH, érték: milliárd forint, web: webáruházak, bolt: kiskereskedelem web és üzemanyag nélkül

A statisztika bugyraiban most is akad némi kalamajka, mivel a szokásos havi adatközlés és a heti monitor webáruházas adatai eltérnek egy kicsit egymástól. A havi adatközlésben csökkent júliusban júniushoz képest a webpiac, a monitorosban nőtt. Nem nagy a különbség, de mégis.

Az első félév webmérlege persze impozáns, előtte is az volt, de tegyük hozzá az előbbiek fordítottját. Pénzünk döntő részét a hagyományos boltokban költjük el:

 webpiac 2019 2020 2020/2019
január 53 69 +30%
február 49 64 +31%
március 55 83 +49%
április 56 114 +104%
május 62 92 +49%
június 56 77 +37%
július 62 75 +20%
I-VII. hó 331 573 +46%
KSH, érték: milliárd forint, 2020/2019: kiigazítatlan volumenindex, ebből június: becslés

Lesz itt azért ugrálás a weben, de a mennyezetbe nem üti be a fejét senki

A spájzolás kényszere nem fogja már hajtani a vásárlókat a boltokba előreláthatóan annyira, mint az első hullám idején. És még olyan is akadhat, akinek ma is van a stelázsiján egy-kettő a tavasszal bespájzolt babkonzervből, mit lehetett akkor tudni, mennyi is kell pontosan.

De hát a friss járványhírek azt jelzik, érdemes óvatosan vásárolni. Kötelező a maszk a boltban, ami eleve óvatosságra int, még akkor is, ha kilóg az orra a kedves vásárlónak, meg némelyik eladónak is, hiszen úgy kényelmesebb nekik. Igaz, nem is véd semmit.

A web legnagyobb előnye a kényelem, de járvány idején ezt felülírja a biztonság. Így a maszkot szabályosan viselő vásárlók egy része (hiszen feltételezhetjük, hogy nyilván ők a legóvatosabbak) újra megpróbálja meglovagolni a webet. Lesz így felpattanás a webpiacon, és ha nem kényszerül a szabálycsapat bármilyen boltzárra, akkora nem, mint tavasszal. És bizony ez is maszkfüggő, mint a karácsony. Ha a hagyományos bolt állhat a lábán a második hullámban, akkor kisebb lehet a webpiac megugrása

(blokkk.com)

Scroll To Top