ingyenes webstatisztika
Home / Belföld / Vasárnapi pihenőnap – Erdősi Lászlóné: egy párt sem befolyásolt véleményem kialakításában

Vasárnapi pihenőnap – Erdősi Lászlóné: egy párt sem befolyásolt véleményem kialakításában

A vasárnapi boltzárról népszavazást kezdeményező Erdősi Lászlóné csütörtökön azt közölte az MTI-vel: határozott álláspontja az, hogy nem ért egyet az üzletek vasárnapi nyitva tartásával, véleménye kialakításában pedig egyetlen párt sem befolyásolta.

“A sajtóban megjelent híresztelésekkel szemben a kezdeményezést mint a közügyek iránt érdeklődő, arról véleménnyel bíró független magánszemélyként tettem meg” – írta herceghalmi keltezésű sajtóközleményében Erdősi Lászlóné, Erdősi László herceghalmi független polgármester felesége.
A kérdése úgy szól: “Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek – a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény szerint – továbbra is zárva tartsanak vasárnap?”
Kedden két, a vasárnapi boltzárral kapcsolatos kérdést is benyújtottak a Nemzeti Választási Irodához. Az elsőt Erdősi Lászlóné, a másodikat néhány másodperccel később Nyakó István szocialista politikus. Az MSZP szerint mindez úgy fordulhatott elő, hogy több “kopasz férfi” akadályozta politikusát.
Mivel a népszavazásról szóló törvény szerint egy kérdés benyújtása után már nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés az előbbi hitelesítését megtagadó döntés jogerőre emelkedéséig, ha Erdősi Lászlóné kérdése megfelel a jogszabályi előírásoknak, akkor az kerül a Nemzeti Választási Bizottság elé.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher

Leave a Reply

Your email address will not be published.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Scroll To Top

 
Amennyiben szeretne részletesebb tájékoztatást kapni,
kérjük töltse ki az alábbi adatlapot.
Adatait bizalmasan kezeljük.

Név

Email cím

Telefonszám

 

×
Facebook