ingyenes webstatisztika

Választás 2018 – Kiszelly: a Jobbik nem tudott közelebb kerülni a Fideszhez, a baloldalon maradt a megosztottság

Kiszelly Zoltán politológus a vasárnapi országgyűlési választás eredményeit értékelve a Kossuth Rádióban azt mondta: a Jobbik nagyon le van maradva a Fideszhez képest, nem tudott közelebb kerülni hozzá, a baloldalon pedig maradt az elmúlt nyolc évben tapasztalt megosztottság.

Kiszelly Zoltán Vona Gábor, a Jobbik elnöke, Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke választás utáni nyilatkozatait értékelve közölte: bár a Jobbik az ellenzék legtámogatottabb pártja, de nem tudott váltópárttá válni, nem zárult az olló közte és a Fidesz között.

A baloldali megosztottságot mutatja – mondta a politológus – hogy az MSZP és a DK együtt erősebb lenne, mint a Jobbik. Az összefogás, az együttműködése problémája szintén továbbra is jelen van ezek között a pártok között, mivel az Együttnek is bejutott egy jelöltje a parlamentbe, az LMP-nek pedig 7-8 képviselője lesz – tette hozzá.
Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője a műsorban azt hangsúlyozta: a Jobbik nagyon sok nemzeti radikális szavazót veszített, komoly “dezintegráció” indulhat meg a pártban. Szerinte Karácsony Gergely szavai arra engedtek következtetni, hogy megindult a felelőskeresés a baloldalon, míg Gyurcsány Ferenc “kicsit odaszúrt” az ellenfeleinek azzal, hogy a DK teljesítette azt a célkitűzését, hogy önálló frakciója legyen a parlamentben.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top