Ukrán válság – Ukrán szóvivő: oroszbarát szakadárok rakétával eltaláltak egy menekülőket szállító konvojt

A kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok rakéta-sorozatvetőből kilőtt lövedékkel eltaláltak hétfőn egy járműoszlopot, amely menekülőket szállított a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében – közölte egy ukrán katonai szóvivő. A szakadárok egyik vezetője tagadta mindezt.

    „Aknavetőkkel és Grad rakéta-sorozatvetővel lőttek rá a szakadárok Hrjascsuvate és Novoszvitlivka településekről azokra a menekültekre, akiket onnan szállítottunk el az ott folyó heves harcok miatt. Sokan meghaltak, bennégtek a járművekben, mert nem volt idejük kimenekülni” – mondta Anatolij Prosin, a „terrorellenes” erőköz tartozó Pivnyics (Észak) nevű katonai alakulat parancsnokságának szóvivője az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportálnak. Az áldozatok pontos számát egyelőre nem tudta megmondani.
    Egy oroszbarát hírportál azt írta, hogy a szakadárok és az ukrán hadsereg nehézfegyverekkel hevesen lőtte egymást abban a térségben, ahol a járműoszlop haladt.
    Andrij Purgin, a donyecki szakadárok „népköztársaságának miniszterelnök-helyettese” tagadta, hogy a szeparatisták lőttek volna rá a konvojra. Az állította, hogy az ottani szakadároknak nincs is Grad rakéta-sorozatvetőjük.
    Közben a „Donyecki Népköztársaság” hétfőn kiadott közleményében arról számolt be, hogy három autónyi orosz segélyszállítmány megérkezett Donyeck városába.
    Anatolij Makarenko, az ukrán határőrség parancsnoka ezzel szemben viszont Facebook-oldalán azt közölte, hogy az orosz segélyszállítmányt még át sem engedték az ukrán határon.
    „Hétfőre várjuk a nemzetközi vöröskereszt képviselőit, hogy elvégezzék a szükséges vámeljárást, átvizsgálják a szállítmányt, és kitöltsék a szállítmányokmányokat” – írta. Hozzátette, hogy az izverinei határt nem egyszerre, hanem harmincasával fogják a kamionok átlépni „csakis a vöröskereszt képviselőinek kíséretében és csakis minden szükséges határőrségi és vámeljárás elvégzése után”.

Scroll To Top