ingyenes webstatisztika

Ukrán válság – Újabb szankciók várhatók Oroszországgal szemben

Laurent Fabius francia külügyminiszter szerint már a héten újabb szankciók várhatók Oroszországgal szemben, amennyiben nem válaszol az ukrajnai válság rendezését érintő nyugati javaslatokra.

“John Kerry (amerikai külügyminiszter) közvetítésével küldtünk egy javaslatot az oroszoknak. Nem válaszoltak. Ha pozitívan válaszolnak, John Kerry Moszkvába megy, és nem lesznek egyelőre szankciók. Ha nem válaszolnak vagy negatívan válaszolnak, akkor egy rakás szankció lesz, amelyekről már a héten dönthetünk” – mondta kedden a francia diplomácia vezetője a France Inter francia közszolgálati rádióban, de nem részletezte a javaslatokat. Annyit mondott, hogy a szankciók újabb vízumtilalmi és vagyonzárolási intézkedéseket tartalmaznának.
John Kerry amerikai külügyminiszter elhalasztotta hétfőre tervezett moszkvai útját, de elküldte Moszkvába a Washington álláspontját és javaslatait tartalmazó dokumentumot. Erről orosz kollegája, Szergej Lavrov kifejtette, hogy az olyan elképzelést tartalmaz, amely “nem igazán elégíti ki” az orosz külügyet, amely elkészítette saját javaslatait.
Az Oroszország elleni szankciókról kedden Londonban folytat egyeztetést szakértői szinten több európai ország, valamint az Egyesült Államok, Japán, Kanada és Törökország.
“Technikai megbeszélésről van szó annak érdekében, hogy minél szélesebb körű legyen az egyetértés azokról az intézkedésekről, amelyeket nemzetközi szinten kívánunk meghozni” – jelezte a brit külügyminisztérium. David Cameron brit kormányfő hétfőn úgy fogalmazott, hogy “napokon belül” döntés születhet orosz kormányilletékeseket sújtó “célzott szankciókról”, ha Moszkva nem ad érdemi választ az ukrajnai fellépésével kapcsolatos nyugati aggályokra.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top