Ukrán válság – Timosenko bejelentette: indulni akar az elnökválasztáson

Julija Timosenko volt ukrán kormányfő csütörtökön bejelentette, hogy jelöltként indulni kíván a május 25-re kiírt elnökválasztáson.

A Haza párt elnöke sajtótájékoztatóján közölte: kérni fogja pártja szombati kongresszusán, hogy hivatalosan erősítsék meg jelöltségét az államfői tisztre.
„Egyszerűen indulnom kell az elnökválasztáson” – szögezte le Timosenko. Ezt azzal indokolta, hogy ő „érti, mit kell tenni” az ukrán gazdaság újjáélesztése érdekében. Úgy gondolja továbbá, hogy egyike azon kevés politikusnak, aki képes legyőzni az oligarchikus irányítást az országban, visszaállítani a törvényességet Ukrajnában és felvenni a küzdelmet a korrupcióval szemben.
A legfrissebb, március közepén végzett és szerdán nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint Timosenko jelenleg a harmadik legnépszerűbb a biztosan vagy várhatóan induló elnökjelöltek közül 8,2 százalékos támogatottsággal.
Első helyen jelenleg biztos fölénnyel, 24,9 százalékkal Petro Porosenko volt gazdasági miniszter, jelenleg független képviselő áll, aki komoly szerepet játszott a hatalomváltásért folytatott, Viktor Janukovics elnök menesztését eredményező kijevi tüntetésekben. A második helyen Vitalij Klicsko volt profi ökölvívó, az Ütés párt elnöke áll 8,9 százalékkal, Szerhij Tihipko, a volt kormánypárt, a Régiók Pártja vezető politikusa pedig Timosenko mögött a negyedik, 7,3 százalékos népszerűséggel. A felmérés szerint a második fordulóban bármely jelölttel szemben Porosenko nyerné a választást.
Az ukrán parlament február 22-i ülésén úgy határozott, hogy Janukovics nem képes ellátni feladatait, ezért elmozdította tisztségéből az államfőt, egyben előrehozott elnökválasztást írt ki május 25-re. A 450 tagú törvényhozás a határozatot fölényes többséggel, 328 támogató szavazattal fogadta el.
Julija Timosenkót az ukrán parlament döntése alapján február 22-én szabadlábra helyezték. A volt miniszterelnök hétéves börtönbüntetését töltötte a kelet-ukrajnai Harkivban. 2011 októberében ítélték el hivatali visszaélés vádjával a 2009-es orosz-ukrán gázszerződés aláírása miatt. Az 53 éves politikus március 7-19. között Berlinben gyógykezelték krónikus gerincbántalmai miatt.(MTI)

Scroll To Top