Ukrán válság – Oroszország folytatja a humanitárius segítségnyújtást

Oroszország folytatja a humanitárius segítségnyújtást Kelet-Ukrajnának a szomszédos ország hatóságaival egyeztetve és a Nemzetközi Vöröskereszt égisze alatt – közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán.

A Kreml befolyásos tisztségviselője Vlagyimir Putyin orosz államfőnek a minszki tárgyalásokat követően, szerdára virradóra tett nyilatkozatában elhangzottakra adott magyarázatot. Az orosz elnök azt mondta, hogy ukrán kollégájával, Petro Porosenko államfővel bizonyos kérdésekben megegyeztek a délkelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyéknek szánt humanitárius segítségnyújtással kapcsolatosan.
„Porosenko elnök nem cáfolta, hogy nehéz a humanitárius helyzet (Ukrajnában), amelyet nem lehet másként, mint katasztrofálisnak jellemezni” – közölte Putyin. „Nem fogok előreszaladni, de bizonyos megállapodásunk van” – tette hozzá.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már hétfőn, Putyin és Porosenko minszki találkozója előtt bejelentette, hogy Moszkva szándékában áll még a héten újabb segélyszállítmányt indítani Délkelet-Ukrajnába. Erről diplomáciai jegyzékben értesítették az ukrán külügyminisztériumot és a Nemzetközi Vöröskeresztet is.
Az orosz diplomácia vezetője kedden azt mondta, hogy a második segélykonvojt továbbiak is követik majd. „Okkal reméljük, hogy megtaláljuk a műszaki és logisztikai megoldást arra, hogy a közeljövőben egy második humanitárius konvojt is küldjünk délkeletre, és nem ez lesz az utolsó, abban is biztos vagyok” – mondta Lavrov a Szeliger-2014 elnevezésű ifjúsági táborban tartott előadásában. A Kreml-párti ifjúsági szervezetek számára rendezett fórumot 2005 óta tartják meg évente a tveri területen fekvő Szeliger-tó partján, Osztaskov város közelében.
Az ukrán államfővel Minszkben folytatott, késő éjszakába nyúló tárgyalását követően Putyin orosz elnök azt mondta: Porosenkóval megállapodtak arról, hogy az EBESZ, Ukrajna és Oroszország képviselőiből álló, úgynevezett kontaktcsoportnak minél előbb fel kell újítania tevékenységét. „Oroszország mindent megtesz ennek érdekében, a folyamatot minél előbb meg kell kezdeni” – hangsúlyozta.
Putyin azt is közölte, hogy felélénkítik az Oroszország-Ukrajna és az Európai Unió képviselői részvételével július 11-től tárgyaló munkacsoport tevékenységét, amelyet az EU-ukrán társulási szerződés aláírása, Ukrajna uniós szabadkereskedelmi övezethez csatlakozása miatt kialakult helyzet kezelése érdekében hoztak létre. Mint mondta, szeptember 12-ig igyekeznek összeállítani Oroszország és az orosz-fehérorosz-kazah vámunió aggodalmaival kapcsolatos javaslataikat a Brüsszelben akkorra tervezett háromoldalú egyeztetésre.
Poroseno Minszkben arról biztosította Catherine Ashtont, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy az ukrán parlament szeptemberben jóváhagyja az EU-ukrán társulási megállapodást.
Moszkva többször is figyelmeztette Kijevet, hogy válaszlépéseket tesz, amennyiben hatályba lép az uniós társulási szerződés, mert meg kell védenie az orosz gazdaságot az olcsó uniós termékek beáramlásától. Eddig is korlátozásokat vezettek be Oroszországban az egyes ukrán termékek behozatalára. Hivatalosan minőségi kifogásokra hivatkoztak.(MTI)

Scroll To Top