ingyenes webstatisztika

Ukrán válság – Orosz politológusok: Moszkvának megéri kivárni az új ukrán hatalom kialakulását

Moszkvának megéri kivárni, amíg Ukrajnában létrejönnek az új hatalmi struktúrák, de a Kreml addig is a szomszédos országot stabilizáló politikai erő mellett foglalhat állást – vélekedtek az Interfax orosz hírügynökségnek vasárnap nyilatkozó moszkvai politikai szakértők.

Szergej Markov, a Kremlhez közeli orosz politológus szerint Moszkva Ukrajna-politikáját ésszerű az olyan nem kormányzati szervezetekre (NGO), törvényhozási képviselők csoportjaira, társadalmi szervezetekre támaszkodva átalakítani, amelyeknek súlyuk van a szomszédos országban.
Az orosz Politikai Kutatások Intézetének igazgatója szerint Moszkvának meg kell értetnie európai partnereivel, hogy “nem megengedhetőek a cinikus geopolitikai játékok Ukrajnában”. Szergej Markov úgy vélte, Párizst is emlékeztetni lehetne arra, hogy az ukrán kormány leendő tagjai “azoknak az utódai, akik a francia antifasiszta mozgalom tagjainak nem csak ideológiai ellenfelei voltak”.
Gleb Pavlovszkij Ukrajna-szakértő amellett van, hogy Moszkvának a közeljövőben érdemes kiváró álláspontra helyezkednie, mert a szomszédos országban még nem jött létre az egységes hatalom. A Hatékony Politikai Központ nevű politikai szakértői intézet elemzője szerint nem biztos, hogy az oroszországi ukrán lobbi azokkal az ukrajnai partnerekkel kötötte össze a Kremlt, akikkel annak érdemes lett volna kapcsolatban lennie. Szerinte Moszkvának igen sok helytelen információja volt Viktor Janukovicsra és környezetére vonatkozóan egyaránt. Hozzátette, hogy Oroszország partnere továbbra is az eddig kormányzó Régiók Pártja lehet Ukrajnában.
Gleb Pavlovszkij kifejtette, hogy az orosz vezetésnek támogatnia kellene “az Oroszországgal szimpatizáló politikai csoportokat”, amelyekkel szerinte az új ukrán hatalom valószínűleg le akar számolni. Moszkva egyrészt a nemzetközi szervezeteknél fejezhetné ki tiltakozását az ukrán politikai erők üldöztetése ellen, másrészt menedéket adhatna egyes közéleti személyiségeknek – mondta a neves orosz szakértő.
Fjodor Lukjanov orosz külpolitikai újságíró a gazeta.ru internetes újságban közölt elemzésben kifejtette: elképzelhetőnek tartja, hogy Ukrajnában megismétlődik a 2004-es narancsos forradalom utáni forgatókönyv, amikor a “győztesek – a Leonyid Kucsma volt ukrán elnök hatalmát leváltó ellenzékiek – kíméletlenül összecsaptak egymással”.
Az Oroszország a globális politikában című folyóirat főszerkesztője úgy látja: az ukrajnai változások Oroszországra nézve azzal járhatnak, hogy Kijev újratárgyalhatja Moszkvával a 2010-es harkovi szerződést, amely 2042-ig meghosszabbította az orosz fekete-tengeri hadiflotta állomásoztatását a Krím-félszigeten és egyben rögzítette Ukrajna katonai blokkon kívüli státusát. Lukjanov szerint ugyanakkor tekintettel Ukrajna jelenlegi állapotára, elképzelhetetlen, hogy a NATO-ban komolyan gondolkodnának egy ilyen ország felvételén és a szervezet garanciáinak Ukrajnára kiterjesztésén.  (MTI)
www.gazeta.ru/comments/column/lukyanov/5922825.shtml

640x40_feher
Scroll To Top