Ukrán válság – Nem lehetséges katonai nyomásgyakorlás Oroszországra

Kizárta az ukrajnai válságra adandó bármilyen katonai válaszlépés lehetőségét hétfőn a brit kormányfő hivatala.

David Cameron miniszterelnök, aki hétfő este a brit kormány nemzetbiztonsági tanácsának értekezletén elnökölt, az ülés után a BBC-nek kijelentette: ha Oroszország kitart jelenlegi irányvonala mellett Ukrajna ügyében, annak „ára és következményei lesznek”.
Ezeket nem részletezte, hozzátette ugyanakkor, hogy London álláspontja szerint Oroszországra diplomáciai, gazdasági, politikai és „egyéb” nyomást kell gyakorolni az ukrajnai válság eszkalációjának megakadályozása végett.
Nem sokkal később a Downing Street szóvivője hangsúlyozta, hogy a brit kormány kizár bármilyen katonai jellegű beavatkozást, mivel a válság békés, diplomáciai megoldását tartja az egyedüli járható útnak.
Mindeközben a londoni miniszterelnöki hivatal előtt várakozó fotósok lefényképeztek egy iratot, amelyet egy magas beosztású illetékes vitt be a nemzetbiztonsági tanács értekezletére. A dokumentumban az volt olvasható, hogy a brit kormány nem támogat olyan szankciókat, amelyek korlátoznák az Oroszországgal folytatott kereskedelmet, és nem akarja elzárni a londoni City pénzügyi központját sem az orosz befektetők elől.
A lefényképezett tervezet szerint London elsősorban vezető orosz kormányilletékesekkel szembeni beutazási tilalmat és vízumkorlátozásokat fontolgat.
A dokumentum szerint a brit kormánynak elleneznie kell, hogy például a NATO-ban bármilyen módon szóba kerüljenek a katonai előkészületek az ukrajnai válsággal kapcsolatban, támogatnia kell ugyanakkor, hogy az EU dolgozzon ki készenléti terveket Ukrajna földgáz- és kőolajellátására, ha Oroszország leállítja a szállításokat.(MTI)

Scroll To Top