ingyenes webstatisztika

Ukrán válság – Lavrov: az ukrán ellenzék nem tartja be a pénteken aláírt megállapodást

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter német, francia és lengyel kollégájával szombaton folytatott telefonbeszélgetésében súlyos aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az ukrán ellenzék nem teljesíti az ukrajnai politikai válság rendezéséről pénteken Viktor Janukovics elnökkel aláírt megállapodást.

“Az ellenzék nemcsak hogy nem teljesítette egyetlen kötelezettségét sem, de újabb követelésekkel áll elő. A fegyveres szélsőségesek és pogromisták vezette ellenzék cselekedetei közvetlen veszélyt jelentenek Ukrajna szuverenitására és alkotmányos berendezkedésére” – hangoztatta az orosz külügyminiszter. Felszólította Németországot, Lengyelországot és Franciaországot, hasson oda, hogy az ukrán ellenzék azonnal teljesítse a február 21-i megállapodást.
“Ideje felhagyni a nemzetközi közvélemény félrevezetésével és úgy tenni, mintha a mostani Majdan (a kijevi főtéren tüntetők) az ukrán nép érdekeit képviselné” –  vélte Szergej Lavrov.
Az orosz külügyminisztérium tájékoztatása szerint “Walter Steinmeier német, Radoslaw Sikorski lengyel és Laurent Fabius francia külügyminiszter osztották az orosz fél aggodalmát és elismerték, hogy az ukrán ellenzék nem teljesítette a pénteki megállapodás rá háruló részét, valamint arra tettek ígéretet, hogy azonnal újabb lépéseket tesznek az elért egyezség végrehajtása érdekében”.
Időközben Vlagyimir Lukin orosz ombudsman kijelentette, nem tervezi, hogy a közeljövőben visszatér Kijevbe. Az orosz parlament mellett működő emberi jogi biztos részt vett az ukrán elnöknek és az ellenzéki pártok vezetőinek csütörtökről péntekre virradóan zajló egyeztetésein, de nem írta alá az ennek eredményeként létrejött megállapodást.
Az orosz külügyminisztérium ugyanakkor pénteken közölte, hogy  Oroszország érdekelt olyan kompromisszum keresésében, amely lehetővé teszi a vérontás késedelem nélküli megállítását és azt, hogy jogi mederbe tereljék a belpolitikai válság rendezését. Moszkva készen áll a jövőben is arra, hogy “az ukránok kérésére hozzájáruljon a helyzet normalizálásához”- hangoztatta az orosz külügy.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top