ingyenes webstatisztika

Ukrán válság – Kijev: újabb harckocsikat dobott át Oroszország Kelet-Ukrajnába

Oroszországból újabb harci járművek érkeztek az oroszbarát szakadárok által ellenőrzött kelet-ukrajnai területekre – közölte Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szóvivője pénteki kijevi sajtótájékoztatóján.

A tisztségviselő közlése szerint előző nap 32 harckocsi és 16 ágyú és 30, katonákat és lőszereket, valamint három, rádiólokációs eszközöket szállító Kamaz teherautó lépte át az ukrán határt Oroszország felől.
A szóvivő értesülései alapján a rádiólokációs eszközöket szállító teherautók a Luhanszktól nem messze lévő Izvarine településnél léptek be Ukrajna területére egy konvoj részeként. A harckocsikat, a tarackokat és a katonákat szállító járműveket pedig a Luhanszktól délre található Krasznij Lucs város irányába haladva észlelték.
A térségben szolgálatot teljesítő ukrán fegyveres erők megfelelő válaszlépéseket tesznek – tette hozzá a szóvivő.
Liszenko elmondta továbbá, hogy a szeparatisták erőiket alapvetően három irányba vonják össze: a Luhanszktól északra fekvő Scsasztya és Sztanicja Luhanszka, a két megyeszékhely között elhelyezkedő Debalceve, és a dél-donyecki Mariupol felé. Ez utóbbi városnál újabb szeparatista támadást vertek vissza péntekre virradóan a stratégiai fontosságú települést védő ukrán erők.
Közben Dmitro Timcsuk ukrán katonai szakértő, a kelet-ukrajnai hadműveleti övezetben folyó eseményekről adatokat gyűjtő és kiértékelő Információs Ellenállás nevű szervezet vezetője pénteken Facebook-bejegyzésében azt írta: nem kizárt, hogy Moszkva nyílt agresszióra készül a térségben. Ezt arra alapozta, hogy az utóbbi időben Oroszország egyre gyakrabban és egyre több katonát, fegyvert és hadieszközt “dob át” Ukrajnába. Ezen túlmenően – mint írta – az elmúlt néhány nap alatt az ellenség csapásmérő taktikai csoportokat hozott létre a Donyec-medencében, amelyek gyakorlatilag készen állnak az azonnali támadásra.
A szakértő szerdán beszámolt arról, hogy Oroszországban ötven újabb, jelzés nélküli harckocsit vezényeltek az ukrán-orosz határhoz. A katonai járművek vasúton érkeztek a Luhanszk megyei Krasznodonhoz közel eső Kamenszk-Sahtyinszkij oroszországi állomásra. A szintén Luhanszk megyei Izvarine településnél a határ túloldalán lévő “Donyeck” elnevezésű orosz határátkelőhöz pedig 70 újabb páncélozott harcjármű érkezett. Már akkor rámutatott arra, hogy az utóbbi időben jelentős mennyiségű fegyverutánpótlást kaptak az Oroszországból küldött úgynevezett segélyszállítmányokban a Kelet-Ukrajnában harcoló orosz katonák és szakadár csoportok. Szerinte ez magyarázza azt, hogy a szeparatisták újra támadásba lendültek az övezetben.
A Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadművelet parancsnoksága pénteken azt jelentette, hogy a donyecki repülőtérnél folyó harcokban előző nap mintegy 200 szakadárt “semmisítettek meg” a légi kikötőt védő ukrán katonák. Ezen kívül a szeparatisták négy harckocsiját, két páncélozott harcjárművét és két ágyúját is kilőtték.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top