ingyenes webstatisztika

Ukrán válság – Ellenzi katonai erő bevetését Ukrajnában az orosz emberi jogi tanács

Az orosz elnök mellett működő emberi jogi tanács vasárnap közleményben szögezte le, hogy az orosz katonai erő alkalmazása a Krímben egyáltalán nem áll arányban az ottani orosz állampolgárok emberi jogainak tényleges megsértésével, egyúttal hangsúlyozta, hogy Ukrajna problémáit politikai eszközökkel, nem pedig a hadsereg bevetésével kell megoldani.

A tanács utalt az orosz Szövetségi Tanács (felsőház) szombati határozatára, amellyel “az orosz állampolgárok védelmében” felhatalmazta Vlagyimir Putyin elnököt Oroszország fegyveres erőinek alkalmazására Ukrajnában.
A testület elismeri, hogy valóban előfordultak erőszakos megnyilvánulások, amelyeket a különböző politikai erők képviselői követtek el. Mindamellett úgy véli, hogy külső katonai erő alkalmazása egy szomszédos állam szuverenitásának megsértésével ellentétben áll Oroszország nemzetközi kötelezettségeivel, és egyáltalán nem áll arányban a jogsértések mértékével.
A támadásokról, zavargásokról és gyilkosságokról szóló értesülések a Krím területén “nem hitelesek és túlzóak” – áll a nyilatkozatban.
Az emberi jogi tanács hivatkozik Andrej Jurovra, a tanács Krímben tartózkodó tagjára, akinek tanúsága szerint az elmúlt két napban a békés lakosság és a hadsereg körében nem voltak áldozatok és sebesültek, szemben arról, amiről a Szövetségi Tanács ülésén esett szó.
“A fegyveres erők felhasználása mindig az erőszak további kiszélesedésével és az emberi jogok még tömegesebb megsértésével fenyeget” – figyelmeztetett a tanács.
A közlemény szerint Ukrajna problémáit politikai rendezéssel és a legfontosabb vitatott kérdések (például a kisebbségi nyelvek státusa) ügyében a kompromisszum keresésével, nem pedig a hadsereg bevetésével kell megoldani.
“Ebben az értelemben szükségesnek tartjuk a fegyveres erők alkalmazásának teljes kizárását az ukrajnai belpolitikai konfliktus megoldásának folyamatában” – fejeződik be az emberi jog tanács közleménye.(MTI)
http://www.president-sovet.ru/news/5632/?print=Y

640x40_feher
Scroll To Top