Ukrán válság: Donyeckben Moszkva-barát tüntetők elfoglalták a megyei tévéközpont épületét

Moszkva-barát szakadár tüntetők elfoglalták a kelet-ukrajnai Donyeck városában az állami tévé- és rádiótársaság megyei épületét vasárnap.

Helyi jelentések szerint a tüntetők a kaput áttörve jutottak be az intézmény területére. Az épületfoglalás közben egyetlen lövés sem dördült el, a házra kitűzték a „donyecki népi köztársaság” zászlaját.
A tévéközpont előtt mintegy ötszázan gyűltek össze, akik Oroszországot, a Donyeck megyei Szlovjanszk városát és a „donyecki köztársaságot” éltető jelmondatokat skandálnak.
Az épületfoglalók követelik, hogy szüntessék meg az ukrán csatornák sugárzását és helyettük orosz tévécsatornákat sugározzanak.
Előzőleg Donyeckben, a Lenin téren tartottak demonstrációt az önkényesen kikiáltott „donyecki köztársaság” vezetőinek felhívására. Denisz Pusilin, a megye önhatalmúlag kinevezett „kormányzója” az általuk május 11-re meghirdetett népszavazás mellett agitált. „Mi önökkel együtt szuverenitást kapunk, aminek köszönhetően eldönthetjük, hogy föderális egységre lépünk-e egy másik országgal vagy sem” – magyarázta a referendum célját az összegyűlteknek.
Az egyik szónok felszólította a demonstrálókat, hogy induljanak a tévéközpont épülete elé, hogy követeljék a donyecki események „helyes” bemutatását. A felszólításra néhány száz tüntető elindult oszlopokban, elzárva az utat a járműforgalom elől. Menet közben leszaggatták az ukrán zászlókat az útjukba kerülő épületekről, egy nemzeti lobogót fel is gyújtottak.(MTI)

Scroll To Top