ingyenes webstatisztika

Ukrán válság – Címlapon foglalkoztak pénteken a francia lapok a kijevi fejleményekkel

Címlapon foglalkoztak pénteken a francia lapok a kijevi fejleményekkel. “Európa elárulta őket”, “Mészárlás Európában”, “Ukrajna háborús állapotban”, “Horror Kijevben”, “Vérfürdő” – olvasható az országos és regionális újságok szalagcímeiben.

A Sud Ouest című legjelentősebb regionális lap szerint ugyanakkor aki polgárháborúról beszél, az túloz, mert nem a civil lakosság egy része áll szemben egy másik részével, hanem a civilek a rendvédelmi erőkkel. A Le Parisien című fővárosi lapban megszólaltatott, Kijevben élő franciák arra hívták fel a figyelmet, hogy a mindennapi élet folytatódik a fővárosban annak ellenére, hogy a metró és az iskolák nem működnek, és sokkal kisebb a forgalom, de a boltokban egyelőre mindent lehet kapni. A Sud Ouest szerint ugyanakkor az erőszak elszabadulása félelmet kelt, mert arra utal, hogy az ukránok egy olyan spirálba kerültek bele, amelyet már nem tudnak kontrol alatt tartani. “Ez még nem Szarajevó vagy Homsz, de ha semmi nem állítja meg a folyamatot, egyenesen odajutunk” – írta a lap.
A baloldali Libération szerint Európa elárulta a tüntetőket azzal, hogy három hónapja “hagyja”, hogy Viktor Janukovics elnök és “a keresztapa” Vlagyimir Putyin orosz államfő azt csináljon, amit akar. “Hagyják őket ölni, kínozni, megverni ukránok ezreit, akik készek egy olyan Európa eszméjéért tüntetni és meghalni, amely napról napra elárulja őket”. “Hány halott kell ahhoz, hogy az Európai Unió reagáljon?” – írta a Libération.
Az egymillió példányszámban megjelenő Ouest France című regionális lap szerint Ukrajna “híd, mint minden olyan nemzet, amely régi birodalmak határán helyezkedik el. És most ez a híd minden pillanatban összeomolhat. És sem Európa, sem Oroszország nem tudja egyedül megmenteni a helyzetet” – hangsúlyozta a lap, amely szerint túl késő a szankciók bevezetése ahhoz, hogy elrettentő hatással bírjanak. A lap szerint az egyetlen megoldás az, ha Brüsszel közvetlenül Moszkvával tárgyal. “Oroszország aktív részvétele nélkül, a siker reménye csekély”.
A Le Parisien címlapján a lángokban álló Kijev látképe előtt az orosz elnök fotója látható, “Putyin kihívja Európát” felirattal. A lap szerint is az orosz elnök “árnyéka vetül a tárgyalásokra”. “Mi a mi súlyunk, nekünk, európaiaknak ebben az orosz hatalommal folytatott erőjátékban. Mennyire vagyunk elszántak abban, hogy azon túl, hogy esetleg szankciókkal sújtjuk szövetségesét, Janukovicsot, nyomást gyakoroljunk a Kreml urára?” – tette fel a kérdést a Le Parisien.
A konzervatív Le Figaro üdvözölte az uniós külügyminiszterek “hadi diplomáciájával” Kijevben megszületett megállapodást, ugyanakkor úgy vélte, hogy Európa folyamatos “idővesztésben” van.
“Keleten az európaiak az elmúlt években semmi újdonságot nem láthattak. Hibát követtünk el, amikor könnyeden és büszkén alábecsültük az orosz hatalom újjászületési vágyát két évtized visszavonulás után, amit megalázásként élt meg. A szerkesztőségi írás szerint a brüsszeli bürokratáknak semmilyen stratégiája nincsen Oroszországgal szemben. Ennek “szörnyű” bevallása az, hogy Jean Marc Ayrault francia kormányfő csütörtökön azt mondta: “jó lenne, ha lenne Oroszország-politikánk”. “Érdekes most észrevenni, hogy Oroszország nagy ország Európától jobbra …. Az ukrán tragédia egy olyan korszaknak a tragédiája, amely elfelejtette a történelmet és a földrajzot” – írta a konzervatív lap.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top