ingyenes webstatisztika

Ukrán válság – Az amerikai képviselőház megszavazta a segítségnyújtást és a Moszkva elleni szankciókat

Az amerikai képviselőház nagy többséggel megszavazta kedden az Ukrajnának nyújtandó egymilliárd dolláros hitelgaranciáról és az Oroszország elleni szankciók bevezetéséről szóló törvényt.

A jogszabály 378 szavazatot kapott 34 ellenétben. A kétpárti kezdeményezéssel született törvény tervezetét már korábban megszavazta a szenátus, így a képviselőházi jóváhagyás után már csak Barack Obama elnöknek kell aláírnia ahhoz, hogy életbe lépjen.
A törvény a hitelgarancián felül további 50 millió dollárt irányoz elő az ukrajnai demokratikus kormányzás és a korrupcióellenes harc finanszírozására. A jogszabály értelmében az amerikai külügy- és igazságügyi minisztériumnak segítséget kell nyújtania a korrupt hivatalnokok által felhalmozott vagyon visszaszerzésében.
A törvény további 100 millió dollárt szán az Egyesült Államok, illetve az Európai Unió és a közép- és kelet-európai országok közötti biztonsági együttműködés megerősítésére, valamint az Ukrajnának és a térség országainak szánt védelmi és biztonsági segítségnyújtás finanszírozására.
A képviselőház által megszavazott törvény szankciókat léptet érvénybe azon orosz és ukrán tisztségviselők ellen, akik felelősek az ukrajnai erőszakért és emberi jogsértésekért, aláásták Ukrajna szuverenitását és érintettek voltak az ukrajnai korrupcióban.
A demokrata többségű szenátus korábban a Nemzetközi Valutalap (IMF) kvótareformjának elfogadásához kívánta kötni az Ukrajnával kapcsolatos törvény elfogadását, ám ezt a kikötését a megegyezés kedvéért ejtette. A Fehér Ház hétfőn nyilatkozatban közölte, hogy Barack Obama elnök üdvözölte a törvényszöveg véglegesítését és támogatásáról biztosította a célzott szankciókat.
A kommünikében Washington pártfogásáról biztosította az Ukrajnának nyújtandó IMF-segélyt is.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top