Ukrán válság – A rohamrendőrök a Majdan barikádjait ostromolják

Megkezdték a Majdan, azaz a Függetlenség tere barikádjainak ostromát a rohamrendőrök kedden Kijevben.

Helyszíni beszámolók szerint a domboldalból, a kijevi főtérhez vezető Insztitutszka utcában álló barikádot áttörték, és az ott gyújtott tüzeket eloltották. Az utcából a térre terelték le az embereket, közben utcakövekkel és állítólag Molotov-koktélokkal is dobálták őket. Az utcából menekülő emberek közül többen elestek, a rohamrendőrök a földön fekvőket gumibotokkal ütötték.
A színpadról eközben nyugalomra intették a téren tartózkodókat, kérték, hogy ne essenek pánikba.
Az újabb összecsapások azután robbantak ki Kijev belvárosában, hogy a Majdan tüntetőinek néhány ezres csoportja az ellenzéki politikusok felhívására elindult a parlament épülete elé kifejezni támogatásukat az államfő hatalmát jelentősen korlátozó 2004-es alkotmány visszaállítása mellett. Az előzetesen békésnek beharangozott demonstráció akkor durvult el, amikor néhány száz méterre a parlament épületétől a rohamrendőrök feltartóztatták az ellenzéki tüntetők menetét. Eközben a parlament másik oldalán a Marijinszkij parkban zavartalanul gyülekeztek a kormánypárt hívei, köztük számos, „tyituskóknak” gúnyolt, provokációra felbérelt suhanccal.(MTI)

Ukrán válság – Három ellenzéki tüntetőt agyonlőttek Kijevben ellenzéki források szerint

Ukrán válság – Összecsaptak a tüntetők és a rohamrendőrök Kijevben a parlamentnél

Scroll To Top