ingyenes webstatisztika

Ukrán válság – A kontaktcsoport aggódik, hogy a szakadárok nem akarnak tűzszünetet

A kelet-ukrajnai válság rendezésére létrehozott, Kijev, Moszkva és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőiből álló összekötőcsoport aggodalmának adott hangot szerdán, hogy a donyecki és luhanszki szakadárok nem állnak készen a tűzszünetre, mert az előző napra tervezett konzultáción nem képviseltették magukat.

A közlemény szerint – amelyet az Interfax Ukrajina hírügynökség közölt – a csoport tagjai kedden Kijevben összeültek a szakadárok képviselőjének jelenléte nélkül.
A háromoldalú kontaktcsoport tagjai Leonyid Kucsma volt ukrán államfő, Mihail Zurabov kijevi orosz nagykövet és Heidi Tagliavini, az EBESZ különmegbízottja.
Kucsma az Interfax Ukrajinának adott interjújában kifejtette: Kijev javaslata az volt, hogy a kontaktcsoport a szakadárok képviselőjével ismét Minszkben üljön össze december 9-én, és erre a napra mindkét szemben álló fél hirdessen fegyvernyugvást. Hozzátette, hogy mindez azonban számára ismeretlen okból nem valósult meg. Kijelentette, hogy nem látja értelmét annak, hogy a következő napokban újra összeüljön a kontaktcsoport.
Az összekötőcsoport tagjai közleményükben hangsúlyozták annak fontosságát, hogy sürgősen újabb erőfeszítések történjenek a szeptember 5-én született tűzszüneti megállapodás, valamint a Petro Porosenko ukrán elnök béketervére épülő szeptember 19-i minszki jegyzőkönyvben foglaltak maradéktalan teljesülése érdekében.
Szeptember 5-én a fehérorosz fővárosban a szakadárok képviselője, Szergej Pusilin beleegyezett abba, hogy azonnali tűszünet lépjen életbe a kelet-ukrajnai harcok övezetében. A fegyvernyugvás azonban nem következett be, amiért Kijev a szakadárokat okolja, akik ukrán jelentések szerint tovább folytatták az ukrán fegyveres erők és lakott területek elleni tüzérségi támadásaikat. A második, szeptember 19-i minszki találkozón a kontaktcsoport tagjai és a szakadárok képviselője jegyzőkönyvet írtak alá, amelyben a tűzszünet biztosítása érdekében úgy rendelkeztek, hogy úgynevezett ütközőzónát hoznak létre a “frontvonal mentén” harminc kilométer széles sávban, ahonnan mindkét fél a középvonaltól 15-15 kilométerre vonja hátrébb a nehézfegyvereit. Arról azonban máig nem állapodtak meg, hol húzódjon a fegyvermentesített övezett, így a nehézfegyverek kivonása sem történt meg.
Kedden Kijev egyoldalú tűzszünetet hirdetett meg, beszüntetve a harci tevékenységet az ukrán fegyveres erők valamennyi kelet-ukrajnai állásán. A szakadárok nem csatlakoztak a fegyvernyugváshoz, több tüzérségi támadást is végrehajtottak, főként a donyecki nemzetközi repülőtér, valamint a Luhanszktól északkeletre lévő Sztanyicja Luhanszka és a Donyeck megyei Nyikisine településeknél lévő ukrán állásokat vették tűz alá.
Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szerdai kijevi sajtótájékoztatóján közölte, hogy kedden, a “fegyvernyugvás napján” az ukrán fegyveres erők tagjai közül senki sem vesztette életét vagy sebesült meg. Elmondta, hogy az elmúlt 24 órában a szakadárok 16 támadást indítottak, az ukrán katonák azonban nem reagáltak azokra. Liszenko közölte, hogy közben hét civil lakos szenvedett sérüléseket az elmúlt egy nap alatt a harcok övezetében.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top