ingyenes webstatisztika

Ukrán választás – Hajszállal vezet a miniszterelnök pártja az államfőé előtt

Fej-fej mellett “halad” az Ukrajnában vasárnap tartott előrehozott parlamenti választás szavazatszámlálásának előrehaladtával a két legtöbb voksot kapott párt. 30 százalékos feldolgozottság mellett Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök Népi Frontja áll az első helyen 21,7 százalékkal, hajszálnyival megelőzve Petro Porosenko Blokkját, amely 21,59 százalékot kapott.

A központi választási bizottság honlapján hétfő reggel közzétett részeredmény szerint a pártlistákra leadott szavazatok összesítése alapján jelenleg harmadik helyen van az Andrij Szadovij lembergi (lvivi) polgármester vezette Önsegítés (Szamopomics) nevű párt a voksok 10,79 százalékával.
Rajtuk kívül bekerült még a parlamentbe a Majdan-tüntetések nyomán eltávolított volt államfőt, Viktor Janukovicsot támogató képviselők és volt kormánytagok által alapított, Jurij Bojko vezette Ellenzéki Blokk a szavazatok 9,62 százalékával. Oleh Ljasko populista, nacionalista Radikális Pártja 7,52 százalékot kapott, míg Julija Timosenko Haza pártja a voksok 5,81 százalékát gyűjtötte össze.
Az öt százalékos bejutási küszöböt közelíti a nacionalista Szabadság Párt 4,63 százalékos eredménnyel.
Most már bizonyosnak látszik, hogy a vasárnapi választás az Európa-párti erők elsöprő győzelmét hozta. A Moszkva-barát erők közül egyedül az Ellenzéki Blokk jut be az új összetételű törvényhozásba, és nem magas aránnyal. Elemzők szerint Porosenko Blokkja és a miniszterelnök vezette Népi Front együtt megszerezte a listás helyek több mint felét.
Az ukrán parlamentben 225 képviselői helyet töltenek be az ötszázalékos küszöböt átlépő pártok listáin induló jelöltek. Ugyancsak 225 mandátumot az egyéni választási körzetek győztesei kapják. A listákról bejutottak száma azonban 225 helyett most csak 198 lesz, mivel az Oroszország által elcsatolt Krímben és a harcok sújtotta kelet-ukrajnai térségben a szakadárok ellenőrzése alatti településeken nem tudták megtartani a választásukat.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top