ingyenes webstatisztika

Ukrajnai tüntetések – Kijev nem tervezi a szükségállapot bevezetését

Az ukrán külügyminiszter arról biztosította lengyel kollégáját, hogy a kijevi kormány nem szándékozik bevezetni a rendkívüli állapotot.

Ezt Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter hétfőn közölte, miután telefonon beszélt Leonyid Kozsara ukrán külügyminiszterrel a TVN24 lengyel hírtelevízió jelentése szerint. A beszélgetés részleteit Sikorski a lengyel nemzetbiztonsági tanács hétfő délutáni ülésén ismerteti, amelyen az államfő, a miniszterelnök és a pártok vezetői is részt vesznek. Az ülésen az ukrajnai válság várható politikai és stratégiai következményeit vitatják meg.
Sikorski elégedettségének adott hangot annak kapcsán, hogy a kijevi kormány a válság ellenére sem vágta el a kapcsolatokat szomszédaival és az Európai Unióval, sőt igyekszik ezeket még intenzívebbé tenni.
A lengyel külügyminiszter derűlátóan nyilatkozott az ukrajnai helyzet alakulásáról, amely szavai szerint az elmúlt éjszaka folyamán stabilizálódott.(MTI)

http://www.tvn24.pl/sikorski-szef-msz-ukrainy-zapewnil-ze-nie-ma-planu-wprowadzenia-stanu-wyjatkowego,376163,s.html

640x40_feher
Scroll To Top