ingyenes webstatisztika

Ukrajna-konfliktus Ukrán válság – Kijev szerint csaknem egymillió hadra fogható férfi van Ukrajnában

Ukrajnában körülbelül egymillió férfi mozgósítható a Kelet-Ukrajnában folyó, terrorellenesnek nevezet hadműveletben való részvételre – jelentette ki Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője az egyik ukrán televíziónak hétfőn adott interjújában.

    A szóvivő lehetségesnek nevezte, hogy a mostani mozgósításkor mintegy százezer tartalékos kapott behívót, de ezek mindegyikére sem lesz szüksége a terrorellenes erőknek. Tájékoztatása szerint a hadkiegészítő parancsnokságok jelenleg összesítik, hogy mekkora forrással rendelkeznek, a különböző fegyveres erők vezetésében pedig azt, hány és milyen képzettségű katonára van szükségük.
    Liszenko ezzel cáfolta és az “információs hadviselés részének” nevezte azokat a híreket, amelyek szerint a terrorellenes erők emberhiánnyal küzdenének, és azt is tagadta, hogy erőszakkal, az utcákról gyűjtenék be a “hadra fogható” férfiakat.
    Az ukrán parlament július 22-i ülésén hagyta jóvá az újabb részleges katonai mozgósításról szóló elnöki rendeletet. A határozat indoklása szerint a részleges mozgósításról hozott döntésre “a katonák és békés lakosok halálát okozó terrorizmus kelet-ukrajnai terjedése” miatt van szükség, továbbá azért, mert Oroszország jelentős csapatokat csoportosít át Ukrajna határaihoz, ami “külső támadás veszélyét jelenti, és fenyegeti az ukrán állam függetlenségét”.
    A rendelet elfogadása után a nyugat-ukrajnai Csernyivciben, a múlt héten pedig Kárpátalja több településén útlezárásokkal tiltakoztak a helyi lakosok a mozgósítás ellen.
    Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminisztert pénteken Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter telefonbeszélgetésük során biztosította, hogy az ukrajnai katonai mozgósítások “nem etnikai alapon történnek”.
    Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének információi szerint a részleges mozgósítás mostani, harmadik szakaszában Kárpátalján 2500 ember, arányaiban körülbelül 250 magyar nemzetiségű férfi behívásával lehet számolni.(mti)

640x40_feher
Scroll To Top