ingyenes webstatisztika

Újabb japán atomerőmű alatt találtak aktív törésvonalat

Nagy valószínűséggel két aktív geológiai törésvonal is húzódik a higasidóri atomerőmű alatt a japán atomenergetikai hatóság hétfőn közzétett vizsgálati eredményei szerint.

A hatóság vizsgálóbizottsága az erőmű alatt talált vulkáni hamu kielemzése után jutott erre a következtetésre – jelentette az NHK japán televízió. A bizottság ennek alapján elutasította a létesítményt üzemeltető Tóhoku Electric cég azon érvét, amely szerint az erőmű alatti közetrétegek töréseit vízbetörés, és nem szeizmikus aktivitás okozta.
Az ország északkeleti partvidékén található egyreaktoros létesítmény már a második atomerőmű a szigetországban, amely alatt aktív törésvonalat talált a hatóság. A curugai atomerőmű alatt decemberben fedeztek fel aktív törésvonalat, ami sajtóértesülések szerint a létesítmény lebontását vonhatja maga után.
A kormány irányelvei tiltják, hogy aktív törésvonal felett épüljön atomerőmű a szigetországban, mivel az jelentős kockázatot jelent földrengés esetén.
A jelenleg nem üzemelő higasidóri erőmű lebontása még nem került szóba, de az biztosnak látszik, hogy csak jelentős földrengésbiztonsági fejlesztések után indulhatna újra az áramtermelés a létesítményben. A helyzetet bonyolítja, hogy egy további reaktor építés alatt van Higasidóriban, s ennek sorsáról sem született még végleges döntés.
Ezzel párhuzamosan hétfőn újabb 155 személy indított pert a kormány és egy energiaszolgáltató vállalat ellen Sidzuoka prefektúrában, azt követelve, hogy bontsák el a hamaokai atomerőművet. A felperesek arra hivatkoznak, hogy földtani felmérések szerint 80 százalék a valószínűsége annak, hogy egy Richter-skála szerinti 8,7-es erősségű földrengés következzen be a létesítmény közvetlen közelében a következő 30 év során.
Az atomenergetikai hatóság jelenleg négy erőmű földrengésbiztonságát vizsgálja, többek között az ói erőművet is, amely jelenleg az ország egyetlen üzemelő nukleáris létesítménye.
A 2011-es fukusimai baleset keltette félelmek miatt jelenleg Japán 50 működőképes reaktorából csupán kettő üzemel. A nyáron pedig ismét atomenergia nélkül marad majd az ország, miután az ói erőmű két üzemben lévő reaktorát rutinvizsgálatok miatt le fogják állítani.
A kormány az idei év során több erőművet is újra akar indíttatni, de az atomenergetikai hatóság jelezte, hogy nem fogják tudni 2013 folyamán befejezni a létesítmények kötelező biztonsági átvizsgálását. (MTI)

640x40_feher
Scroll To Top