ingyenes webstatisztika
Home / Belföld / Gazdaság / Új utakon Jászai Gellért, már nem a Mészáros-csoport részeként építkezik az üzletember

Új utakon Jászai Gellért, már nem a Mészáros-csoport részeként építkezik az üzletember

Jászai Gellért, a 4iG nagytulajdonosa, a társaság elnök-vezérigazgatója örül annak, hogy Mészáros Lőrinc tőzsdei befektetőként jelen van vállalatában, és büszke arra, amit az elmúlt három évben közösen felépítettek – olvasható a Figyelő csütörtöki számában.

Az üzletember a lapnak adott interjúban hangsúlyozta: nincs összefüggés aközött, hogy Mészáros Lőrinc érdekeltsége csökkent a 4iG-ben és létrejön a T-Systems-ügylet.
Elmondta: Mészáros Lőrinc tavaly arra kérte, hogy ezt a tőzsdei társaságot és ezzel együtt az új iparágat is irányítsa az akkor meglévő feladatai mellett.
Jászai Gellért elmondta, hogy az év végére tudatosodott benne, hogy ezt a területet és tőzsdei társaságot csak önálló feladatként van esély sikerrel irányítani.
Ezek után megállapodtak, hogy befejezve a Mészáros-csoport vállalataihoz kapcsolódó feladatokat, márciustól csak a 4iG-re fókuszál.
Elmondta: Mészáros Lőrinc felajánlotta, hogy ezt már ne a kialakult üzleti kapcsolatrendszerünkben tegyem, hanem tulajdonosként. Ekkor született meg a megállapodás, amelynek alapján megszerezte a 4iG 40,2 százalékát, ami önálló irányítási jogot biztosít – közölte.
Kiemelte, hogy megtiszteltetés volt számára Mészáros Lőrinc jobbkezének lenni, és büszke arra, amit az elmúlt három évben közösen felépítettek.

     
“Azt is elmondhatom, hogy ebben nemcsak egy jobbkéznek, hanem a teljes csapatnak fontos szerepe volt. A sors úgy hozta azonban, hogy ma már nem a Mészáros-csoport részeként építkezem tovább (…), hanem önállóan. Annak viszont örülök, hogy a barátom, Mészáros Lőrinc befektetőként továbbra is jelen van a tőzsdei vállalatomban” – fogalmazott Jászai Gellért. Közölte: hitel, kötvénykibocsátás vagy akár intézményi befektetők bevonása is szóba jöhet a T-Systems felvásárlásának finanszírozásakor.
A vételárról annyit árult el, hogy magyarországi viszonylatban kifejezetten nagy volumenű ügyletről van szó. Arról is beszélt, hogy a további tulajdonszerzésekhez akár Opus-részesedése egy részének eladására is szükség lehet.
A Magyar Telekommal a T-Systems megvásárlásáról kötött megállapodás nem csupán egy adásvételről szól, hanem hosszú távú partnerséget jelent, keretbe foglalja az együttműködést mind a telekommunikációs, mind az informatikai szegmens tekintetében – mondta a vállalkozó.
Hozzátette: az aláírt előzetes megállapodásba csak a legfontosabb alapvetések kerültek be, a tranzakció részletes feltételrendszerét a végleges adásvételi szerződés tartalmazza majd. A tranzakciót a megállapodás alapján év végéig lezárják.
Arról, hogy a Telekommal tervezett partnerség hosszabb távon mit jelenthet a 4iG számára, elmondta: terveik szerint az ügylet zárása után is a T-Systems marad a Magyar Telekom legnagyobb informatikai beszállítója. Ezenkívül a 4iG a hosszú távú szerződésen keresztül “belekóstolhat” a telekommunikációs szolgáltatásokba is.
Arra a kérdésre, szerepel-e a terveik között, hogy nagyobb piaci részesedést szerezzenek a telekommunikációs piacon is, leszögezte: csak az lehet az érdekük, hogy ez így legyen. Hozzátette, a Magyar Telekom távközlési szolgáltatásainak nagyvállalati és közszféra szegmensben történő értékesítésére kötött hosszú távú megállapodásban vállalják a forgalom és a piaci részesedés megtartását, ez minimális feltétel.
Azzal kapcsolatban, hogy a 4iG részt vesz-e az 5G-s hálózat kiépítésében, jelezte: koraiak a találgatások, hiszen a kormány valamikor a nyár folyamán fogadja csak el az 5G-vel kapcsolatos stratégiáját.
Nyilvánvaló azonban, hogy a digitalizáció, az informatika és a digitális infrastruktúra, valamint a telekommunikáció mind olyan terület, ahol a 4iG már ma is jelen van, vagy a T-Systems akvizícióját követően hamarosan jelen lehet, így egyértelmű, hogy a társaság érintett a témában – közölte Jászai Gellért.
A további akvizíciós tervekről kifejtette: olyan vállalatok megvásárlását vizsgálják, amelyek regionális szinten is aktívak, illetve olyanokat vennének, amelyek globálisan jelen vannak az informatika egy speciális területén.
A nemzetközi színre lépés kapcsán nemcsak akvizíciókban, hanem magyar szoftverek, informatikai csomagok és saját innovációk, a hazai tudás exportján is gondolkodnak – tette hozzá.
A kormány kiemelt figyelemmel kezeli a magyar gazdaság egyik meghatározó szereplőjét – reagált arra a kérdésre, kell-e egy ilyen súlyú tranzakcióhoz politikai felhatalmazás. Hozzáfűzte: a közhiedelemmel ellentétben az ilyen volumenű és jelentőségű tranzakciók a piaci érdekek mentén folynak.
Jászai Gellért beszélt arról is, hogy jelenleg nincs olyan forgatókönyv, amely szerint a későbbiekben kivásárolná az Opust a 4iG-ből.
Az Opus számára jó pénzügyi befektetésnek tűnik a 4iG pakettje a maga közel 10 milliárdos árfolyamnyereségével – mondta.
Saját Opus-részesedéséről azt mondta: jó befektetésnek tartja a 4iG-nél zajló kötelező nyilvános vételi ajánlatot követő további 8,2 százalékos tulajdonszerzéséhez, azonban elképzelhető, hogy szükség lesz egy részének az eladására.
“Ha sor kerül erre, akkor sem a piacon értékesítem, hanem Mészáros Lőrinccel kötött megállapodásom alapján ezeket majd ő veszi meg” – mondta Jászai Gellért.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top