ingyenes webstatisztika

Tőzsdezárás – Közepes forgalom mellett esett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,72 pontos, 0,50 százalékos csökkenéssel, 40 774,52 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője az MTI-nek elmondta, a BÉT forgalma közepes volt, legnagyobb részét az OTP kereskedése adta, amelyre dél körül eladói nyomás érkezett, de később stabilizálódott a papír piaca. A blue chipek közül emellett a Richter jó teljesítményét emelte ki.
A nemzetközi piacokon az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai ülése után eléggé hektikus piaci mozgások láthatóak, ez, valamint a geopolitikai történések határozták meg a tőkepiaci mozgásokat – mondta az elemző.

A Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság szerdán zárult ülése után egyértelműen a piacok értésére adta, hogy júliusban valószínű az irányadó kamatok csökkentése.
Mélyül az amerikai-iráni viszály, a Pentagon elismerte, hogy Irán lelőtt egy amerikai katonai drónt, amit befektetők úgy értékeltek, hogy nőtt egy amerikai-iráni katonai konfliktus veszélye.
A Mol 16 forinttal, 0,51 százalékkal 3150 forintra gyengült, 956 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 210 forinttal, 1,75 százalékkal 11 790 forintra esett, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 1,50 forinttal, 0,36 százalékkal 424 forintra erősödött, forgalma 73,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 1,27 százalékkal 5175 forintra nőtt, forgalmuk 783,9 millió forintot ért el.
A BUMIX 4416,19 ponton zárt csütörtökön, ez 10,90 pontos, 0,25 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top