ingyenes webstatisztika

Tőzsdezárás – Jól teljesített a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1261,38 pontos, 3,70 százalékos emelkedéssel, 35 307,51 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 14,3 milliárd forint volt. A vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest, a legnagyobb mértékben az OTP, közel 6 százalékkal, de a Mol is több mint 4 százalékkal emelkedett.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: erős napon van túl a hazai részvénypiac, főleg a konjunktúrára, növekedésre érzékeny Mol és OTP emelkedett kiemelkedő mértékben, aminek oka egy vakcinával kapcsolatos pozitív hír. Az egyik amerikai vakcinafejlesztő cég humántesztjén ugyanis rendkívül jól reagált a vakcinára az emberi szervezet, gyakorlatilag olyan szintű volt az antitesttermelés, mint azoknál, akik átestek a betegségen. Ennek köszönhetően nagyon kedvező volt a nemzetközi hangulat, óriási részvénypiaci emelkedés indult meg a nemzetközi tőzsdéken, így a magyar piac is nagyon jól teljesített. A jó hangulatnak köszönhetően erősödött a forint is – tette hozzá.
A Mol 85 forinttal, 4,26 százalékkal 2080 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 520 forinttal, 5,88 százalékkal 9370 forintra nőtt, forgalmuk 7,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,13 százalékkal 385,50 forintra emelkedett, forgalma 289 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 115 forinttal, 1,67 százalékkal 6990 forintra nőtt, forgalmuk 2,4 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3436,23 ponton zárt hétfőn, ez 115,38 pontos, 3,47 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top