ingyenes webstatisztika
Home / Tőzsde / Magyar Tőzsde / Tőzsdezárás – Gyengült a vezető részvények többsége

Tőzsdezárás – Gyengült a vezető részvények többsége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 142,87 pontos, 0,35 százalékos csökkenéssel, 41 207,46 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, az egész napot az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos feszültségek határozták meg. Csütörtökön kétnapos egyeztetés kezdődik két fél között, amelynek a vége egy pénteki amerikai vámemelés is lehet, az elemző szerint alapvetően ez határozta meg a hangulatot.

     
A piaci szereplők “fedezékbe vonultak”, jelentős mínuszok rajzolódnak ki mind az európai, mind az amerikai piacokon. Ennek a hatása tükröződik a BÉT-en is, ahol egyetlen nagy papír, a Richter tudott érdemi erőt mutatni, a többi mind gyengélkedett – tette hozzá.
A Mol árfolyama 38 forinttal, 1,23 százalékkal 3056 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,24 százalékkal 12 450 forintra esett, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 6 forinttal, 1,30 százalékkal 454 forintra gyengült, forgalma 195,2 millió forint volt.
A Richter-papírok 60 forinttal, 1,04 százalékkal 5815 forintra erősödtek, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4267,24 ponton zárt csütörtökön, ez 32,45 pontos, 0,75 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top