Tőzsdezárás – Esett a vezető részvények többsége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 396,37 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 37 199,46 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 10 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy eléggé elromlott a nemzetközi piaci hangulat, és ennek hatására a magyar piacon is csökkentek az árfolyamok. A BÉT ennek ellenére nagyon jól átvészelte a nemzetközi eladási hullámot – tette hozzá. Kiemelte, hogy a Mol egész nap erős volt, de a nap végére kicsit elfáradt, a Magyar Telekom pedig a csütörtöki visszavásárlási aukció előtt teljesen stabil. A körülmények és a nemzetközi piaci hangulat fényében kifejezetten erős volt a magyar részvénypiac – mondta.
Szerdán csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek, egy nappal azután, hogy a Nasdaq-piac összetett mutatója újabb történelmi csúcsot döntött zárásban. A befektetőket a koronavírusos fertőzöttek számának emelkedése aggasztja. Anthony Fauci, az országos allergia- és fertőzőbetegség-kutató intézet igazgatója, a járvány elleni védekezés de facto irányítója kijelentette, hogy a következő két hét sorsdöntő lesz a járvány féken tartásában.

A nagy nyugat-európai tőzsdéken is borús volt a hangulat, szerda délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,95 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,84 százalékos, a párizsi CAC-40 1,60 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 1,61 százalékos mínuszban állt.
A Magyar Telekom Nyrt. legfeljebb 5,2 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni a részvényesek javadalmazása céljából, a tranzakcióra június 25-én kerül sor. A társaság részvényeinek tőzsdei kereskedését a június 25-i tőzsdenapon 10 órától a tőzsdenap végéig felfüggesztik.
A Mol árfolyama 21 forinttal, 1,09 százalékkal 1912 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,11 százalékkal 11 620 forintra esett, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,13 százalékkal 394 forintra erősödött, forgalma 304,1 millió forint volt.
A Richter-papírok 70 forinttal, 1,03 százalékkal 6750 forintra gyengültek, forgalmuk 978,5 millió forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3470,55 ponton zárt szerdán, ez 64,94 pontos, 1,84 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.(MTI)

Scroll To Top