ingyenes webstatisztika

Tőzsdezárás – Erős mínuszokban zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék

Jelentős kilengések után erős mínuszokban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden, a hangulat a nap végére romlott el, zárás előtt másfél órával fordultak veszteségbe a mutatók.

A nap “nyerteseként” a londoni FTSE-100 mutató mindössze 0,09 százalékos mínuszban zárt. A frankfurti DAX-index azonban 1,41 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,51 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. Milánóban 3,28 százalékkal, Madridban pedig 3,21 százalékkal esett az irányadó mutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,75 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,01 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,66 százalékkal került lejjebb.
A volatilitást jól jelzi az is, hogy Frankfurtban 1,90 százalék mínusz és 3,83 százalék plusz között mozgott az index. A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as mutató értéke pedig az 1,54 százalékos veszteségtől a 4,09 százalékos nyereségig terjedő sávban ingadozott.
A hétfői, 7 százalékot jóval meghaladó veszteségek után felfelé korrigáltak az indexek azokra a jelzésekre, hogy a világ legnagyobb gazdaságai összehangolt lépésekkel próbálják meg ellensúlyozni az új koronavírus által okozott járvány kedvezőtlen gazdasági hatásait. A kőolaj világpiaci ára is meglódult azokra a reményekre, hogy mégis megmenthetik a nagy olajexportáló országok a kitermelésüket visszafogó megállapodást. Az irányadó államkötvények többségének hozam pedig elrugaszkodott a rekordalacsony szintekről, mivel az újabb gazdaságélénkítő intézkedésekhez fűzött remények erősítették a kockázatvállalási kedvet.

Délután újabb lökést adott Európának a New York-i tőzsde erős nyitása, ám a hangulatot elrontotta Donald Trump amerikai elnök a Twitteren tett bejegyzésével, amelyből az derült ki, hogy a várakozásokkal ellentétben mégsem tud pillanatokon belül gazdaságélénkítő intézkedésekkel előrukkolni a demokratákkal való egyeztetés hiányában. Trump a demokratákat okolta a késlekedésért, mondván, hogy nem csinálnak semmit.
Mindehhez járul, hogy Európában egyre jobban terjed a koronavírus-járvány, mind nagyobb a betegek és halottak száma. Karantén alá került egész Olaszország, Németország és Nagy-Britannia a megfertőződöttek számának emelkedéséről számolt be, ami arra ösztökélte a befektetőket, hogy a valószínűsíthető gazdasági zavarok közepette keressenek biztonságosabb eszközöket a kockázatos európai részvények helyett.
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,94 százalékos, az S&P 500-as index 1,08 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,41 százalékos pluszban állt, de nagy kilengések jellemzik a kereskedést. A Dow Jones az eddigi kereskedésben több mint 1100 pontot mozgott a 23 690,34 pont és a 24 796,72 pont, 0,68 százalékos mínusz és 3,96 százalékos plusz közötti tartományban.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára jelentősen emelkedett. A májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 8,88 százalékos pluszban, 37,41 dolláron, míg az áprilisi szállítású WTI 8,67 százalékos nyereségben, 33,83 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 1,34 százalékkal, 1653,20 dollárra csökkent.
Egy euróért 1,1310 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 1,20 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top