ingyenes webstatisztika

Tőzsdezárás – Erős csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek

Erős mínuszokban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn, az utóbbi közel két hónap legrosszabb napját maguk mögött hagyva. A befektetőket nagyon megrémítette a világjárványt okozó koronavírus új, Angliában szélsebesen terjedő mutációja, amely még súlyos gazdasági zavarokat okozhat.

A londoni FTSE 100 index 1,73 százalékos, a frankfurti DAX-index 2,82 százalékos, a párizsi CAC-40 index 2,43 százalékos, a milánói FTSE MIB 2,57 százalékos, a madridi IBEX pedig 3,08 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 2,32 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 2,38 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 2,74 százalékkal esett.
A nap egyik vesztese a bankszektor volt, alindexe 3,6 százalékkal csökkent, de zuhant az utazással és szabadidő eltöltéssel kapcsolatos vállalatok, valamint az olajárak csökkenésével párhuzamosan az energetikai cégek árfolyama is. A British Airways légitársaság anyavállalata, az IAG 7,69 százalékos, a Trainline, Európa vezető független vonatjegy értékesítője 10,50 százalékos, a TUI utazási iroda 1,11 százalékos, a luxushajókat üzemeltető Carnival pedig 5,58 százalékos mínuszban zárt. Az olajvállalatok közül a BP, a Total és a Royal Dutch Shell majdnem 5 százalékot veszített értékéből.
Az elsősorban Londonban és Délkelet-Angliában terjedő új koronavírus-variáns fertőzőképessége akár 70 százalékkal is meghaladhatja a korábban azonosított változatokét. Szakértők szerint azonban a mutáns vírus nem okoz az eddiginél súlyosabb megbetegedéseket, és nincs jele annak sem, hogy az eddig kifejlesztett védőoltások kevésbé lennének hatékonyak az új variánssal szemben.

A brit kormány vasárnapi hatállyal lezárta Londont és Délkelet-Angliát, a lakosok csak kivételes indokokkal utazhatnak külföldre, nem hagyhatják el az e készenléti szint hatálya alá tartozó térségeket, és ezekre a területekre az alacsonyabb készültségi szintű országrészekből sem lehet beutazni. Bezártak a nem alapvető árucikkeket forgalmazó boltok, a zárt térben működő edzőtermek és a szabadidőközpontok.
Az ijedtséget jól jelzi, hogy a világ is szinte teljesen karanténba zárta Nagy-Britanniát. Számos ország állította le a légi közlekedést az Egyesült Királysággal, nem engedélyezi brit állampolgárok beutazását, megszigorította a tesztelési és karantén szabályokat.
A befektetők hangulatán még az sem javított sokat, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) bejelentette, forgalmazásra ajánlotta a Pfizer és a BioNTech vállalatok által közösen kifejlesztett védőoltást. A forgalomba hozatalt hivatalosan az Európai Bizottság engedélyezi, a testület várhatóan rövid időn belül bejelenti jóváhagyását.
A helyzetet bonyolítja az is, hogy az Egyesült Királyság és az Európai Unió továbbra sem jutott megállapodásra jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszerének feltételeiről, jóllehet az év végi határidőig mindössze tíz nap maradt. Úgy tudni, hogy már csak egy vita, a halászati ügyek körüli nézeteltérések hátráltatják a megegyezést.
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,52 százalékos, az S&P 500-as index 1,19 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,95 százalékos mínuszban állt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára zuhan.
A februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 4,02 százalékos mínuszban, 50,16 dolláron, a WTI pedig 4,08 százalékos veszteségben, 47,23 dolláron forgott háromnegyed hat körül.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 25 centtel 1880,41 dollárra, a februári szállítású aranyé pedig 0,18 százalékkal, 1885,50 dollárra esett a New York-i árupiacon.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2220 dollárt adtak, 0,28 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top