ingyenes webstatisztika

Tőzsdezárás – Emelkedett a BUX a kedvező nemzetközi hangulatban

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 522,75 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 39 227,87 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 11,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi befektetői hangulat kedvező, a magyar piac pedig az előző napi profitrealizálás után pénteken felülteljesítő volt az európai indexekhez képest.
A szakértő kiemelte, hogy a Richter magas forgalom mellett csaknem 4 százalékkal emelkedett, és új történelmi csúcsra került. A vállalat csütörtökön jelentette be, hogy nőgyógyászati termék megvásárlásáról szóló megállapodást kötött a Johnson & Johnson gyógyszeripari leányvállalatával, a kedvező hírre pénteken reagáltak a befektetők – jelezte.
A Mol is felfelé korrigált, jelentősen erősödött, az OTP viszont továbbra is a 12 ezer forintos szint átlépésével küzd – tette hozzá.
A Mol 36 forinttal, 1,82 százalékkal 2016 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,08 százalékkal 11 960 forintra nőtt, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,93 százalékkal 381,50 forintra emelkedett, forgalma 137,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 260 forinttal, 3,61 százalékkal 7455 forintra erősödött, a részvények forgalma 4,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3463,96 ponton zárt pénteken, ez 15,74 pontos, 0,45 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top