ingyenes webstatisztika

Tőzsdezárás – Emelkedéssel zárt a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 687,22 pontos, 1,58 százalékos emelkedéssel, 44 290,24 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI kérdésére kifejtette, hogy az előző nappal ellentétben a BÉT felülteljesített az európai részvénypiacokhoz képest, amelyekre az iránykeresés volt jellemző. Török Lajos a vezető részvények közül a Mol jelentős erősödését emelte ki, amit részben az olajár emelkedésével, részben a társaság szerdán közölt növekedési terveivel magyarázott.
A Mol 62 forinttal, 2,92 százalékkal 2184 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 370 forinttal, 2,78 százalékkal 13 670 forintra nőtt, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,37 százalékkal 407,50 forintra emelkedett, forgalma 98,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 75 forinttal, 0,84 százalékkal 8805 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3778,02 ponton zárt szerdán, ez 21,84 pontos, 0,58 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top